Kormány-család
Zsigó Róbert: népszerű a csok plusz
A több mint 3000 igénylőből 2000 még gyermektelen, s háromnegyedüknek ez lesz az első saját otthona.
2024.05.10 03:10MTINépszerű az év eleje óta igényelhető csok plusz - mondta Zsigó Róbert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára a Facebookon csütörtökön közzétett videójában.
Elmondta, március végéig több mint 3100 család - egy kisvárosnyi ember - döntött úgy, hogy állami támogatással vásárol lakást vagy bővíti otthonát.
A családok egy rendkívül kedvező, legfeljebb 3 százalékos, államilag támogatott hitelt vehetnek fel otthonteremtésre, melynek összege a gyermekek számától függően akár 50 millió forint is lehet, több gyermek vállalása esetén pedig jelentős összeggel csökken a hiteltartozás - ismertette.
Hozzátette, a több mint 3000 igénylőből 2000 még gyermektelen, s háromnegyedüknek ez lesz az első saját otthona.
A csok plusznál a családok illetékmentességre és áfavisszatérítésre is jogosultak, ráadásul a csok plusz mellé a falusi csok-ot és a babaváró támogatást is felvehetik - mondta Zsigó Róbert.
2010 óta folyamatosan bővítjük a gyermekes családokat segítő intézkedéseket. A kormány a mostani nehéz időkben is azon dolgozik, hogy minden segítséget megadjon a gyermeket vállaló, nevelő családoknak, és segítse a magyar gazdaság növekedését, hiszen ezen intézkedéseknek komoly gazdaságélénkítő hatása is van - mondta az államtitkár.
Zsigó Róbert jelezte, a csok plusz továbbra is igényelhető, a részletekről a család.hu oldalon lehet tájékozódni.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:31 Az iráni elnök és az iráni külügyminiszter is meghalt a vasárnapi helikopterbalesetben
- 15:38 A Nílus egy mára eltűnt mellékága segíthetett a piramisok megépítésében
- 14:37 Varga Mihály: intenzív fejlődés szakaszába lép a gazdaság
- 13:37 Izrael visszautasította a népirtás vádját a Nemzetközi Bíróságon
- 12:36 Biden azonnali tűzszünetet, és kétállami megoldást sürgetett egy főiskola végzős hallgatói előtt
- 12:21 BRFK: 743 igazoltatás egy éjszaka alatt
- 11:59 Hajóbaleset Verőcénél - Őrizetbe vették a szállodahajó kapitányát
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06