szerző:
Tornyos Kata
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Középszinten három órán át, emelt szinten pedig négy órán keresztül írják a vizsgázók az idei matematika érettségit. Kövessétek az oldalunkat, hogy a lehető leghamarabb értesüljetek az ezzel kapcsolatos információkról.

Matekérettségi 2024

Ezekben a percekben nyithatják ki és kezdhetik el megoldani a matematika érettségi első részét a végzős diákok. Idén 69 047-en vizsgáznak középszinten, 6616-an pedig emelt szinten matematikából.

Az idei vizsga lényegesen változik, hiszen a 2020-as NAT miatt az új feladatsor a korábbi évekhez képest inkább a valósághoz közelítő, gyakorlati problémákra helyezi a hangsúlyt: egyes témaköröket erősen megcsonkítottak (például a függvényeket, koordinátageometriát), míg mások (többek között a pénzügyi ismeretek bizonyos részei) emelt szintről lekerültek középszintre, de a vizsga szerkezetében ugyanaz maradt.

Érettségizzetek velünk!

Mint minden évben, az Eduline-on idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről.

A vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk téjékozódhattok elsőként.

És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat.

Délutánonként pedig arról olvashattok, hogy mit gondolnak a tanárok és a vizsgázók a feladatsorokról, és persze ti is leírhatjátok véleményeteket kommentben, sőt a szaktanároktól is kérdezhettek.

Ha elsőként szeretnétek megkapni a megoldásokat, lájkoljátok Facebook-oldalunkat, itt pedig feliratkozhattok hírlevelünkre. A 2024-es érettségiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket.

A korábbi évekhez hasonlóan a matekérettségi az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint két részből áll, amelyre ennyi idő van középszinten:

  • I. rész: 45 perc
  • II. rész: 135 perc

Az első rész általában 12 feladatot tartalmaz, amelyekben az alapfogalmakat és egyszerű összefüggéseket kérik számon. Ha letelik a 45 perc, akkor ezt a feladatlapot a felügyelő tanár összegyűjti, és ezzel a feladatrésszel a későbbiekben már nem lehet foglalkozni.

A második 135 perces szakasz további két részre osztható.

  • A II. A rész három, egyenként 9-14 pontos feladatból áll.
  • A II. B rész három, egyenként 17 pontos feladatot tartalmaz, de ebből csak kettőt kell megoldanotok.

Az utolsó részben senki ne felejtse el bejelölni, hogy a három feladat közül melyiket nem oldja meg. "A választáshoz azt tanácsolnám, hogy a vizsgázók olvassák át felületesen ezt a három feladatot, és kategorizálják be, hogy milyen témaköröket érintenek. Amikor ránéznek a diákok, akkor fogják látni, hogy ez egy térfogatszámítást, egy valószínűségszámítást vagy egy kombinatorikát tartalmaz, ami alapján már könnyebben eldönthetik, hogy melyiket szeretnék megoldani." – mondta lapunknak egy matektanár.

Emelt szinten összesen 240 perc alatt kell megoldani a feladatsorokat. A vizsgázó a rendelkezésére álló időt tetszése szerint oszthatja meg az I. és a II. rész, illetve az egyes feladatok között, és megoldásuk sorrendjét is meghatározhatja. A két résszel összesen 115 pontot lehet szerezni.

Folyamatosan frissülő tudósításunkat a mai matematika érettségiről itt tudjátok követni: