Az 1981-es Gonosz halott (The Evil Dead) még úgy is viszonyítási alapnak számít a horror műfajban, hogy sok szempontból nem öregedett túl jól, sikerét azonban mi sem mutatja jobban annál, minthogy két folytatás, egy kiváló sorozat és egy reboot után tavaly még egy spinoff-résszel is bővült a franchise a Lee Cronin által jegyzett, egyébként remekül sikeredett Gonosz halott: Az ébredés képében. A vérben tocsogó alkotás ráadásul a kasszáknál is jól teljesített, hiszen 147 millió dolláros bevételt hozott 15-19 millió dolláros költségvetés mellett, így nyugodtan kijelenthetjük, hogy a Gonosz halottban akad még bőven potenciál.

Méghozzá olyannyira, hogy nem is egy, de mindjárt két új film készül. Az egyik esetében a rendezői székbe az a Sébastien Vanicek ülhet, aki az elmúlt évek legjobb pók-horrorjával, a Vermines-szal került fel a filmgyártás térképére. A Deadline szerint Francis Galluppi (The Last Stop in Yuma County) szintén megrendezheti a maga Gonosz halott-filmjét, hiszen egy saját maga által kidolgozott ötlettel érkezett Sam Raimiékhez, akiknek nagyon megtetszett a koncepció és zöld utat adtak az egész estés filmváltozatnak.