szerző:
Székács Linda
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Számos iskola tette közzé a végleges, egyeztetett felvételi jegyzékét április 26-án, pénteken. Mutatjuk, milyen ponthatárokat kellett elérni a bekerüléshez.

Fárasztó hónapokon vannak túl azok a diákok, akik nyolc- vagy hatosztályos gimnáziumba, vagy kilencedik osztályba készülnek. A várakozás azonban a végéhez közeledik, május 2-ig minden középiskolába felvételiző negyedikes, hatodikos és nyolcadikos diák megkapja a hivatalos értesítést arról, melyik megjelölt intézményben folytathatja a tanulmányait.

A végleges, vagyis az egyeztetett felvételi jegyzéket azonban már korábban, április 26-án megkapták az intézmények az Oktatási Hivataltól. Azt azonban idén még a szokásosnál is kevesebb iskola osztotta meg a saját honlapján a felvettek listája mellett, hogy milyen ponthatárokkal lehetett hozzájuk bekerülni.

Amelyik intézmények viszont ezt megtették, ott a felvételt nyert diákok pontszámai alapján látható, hogy nem volt egyszerű dolguk a felvételizőknek a bekerüléshez.

A HVG 2024-es középiskolai rangsorában a 11. helyet elfoglaló budapesti Madách Imre Gimnáziumba felvételiző diákok maximum 350 pontot érhettek el. A központi felvételi vizsgával matematikából és magyarból maximum 100-100 pontot, az általános szóbeli vizsgával 40, az idegen nyelvű szóbelivel szintén 40 pontot szerezhettek. A hozott pontokat, vagyis a 7. és 8 osztályos általános iskolai eredményeket pedig maximum 70 pontos értékben számították be.

A bekerüléshez szükséges ponthatárok mindezek alapján a következőképp alakultak:

  • 0003 (haladó angol nyelvi tagozat): 297 pont
  • 0004 (haladó német nyelvi tagozat): 291 pont
  • 0005 (angol kezdő nyelvi előkészítő tagozat): 302 pont
  • 0006 (német kezdő nyelvi előkészítő tagozat): 313 pont
  • 0007 (francia kezdő nyelvi előkészítő tagozat): 303 pont
  • 0009 (spanyol kezdő nyelvi előkészítő tagozat): 312 pont

A felvételi ponthatár a listán utolsóként bekerülő tanuló pontszáma.

A rangsorban a 22. helyen szereplő Óbudai Árpád Gimnáziumban pedig  legfeljebb 400 pontot szerezhettek a felvételiző hatodikos és nyolcadikos tanulók. Maximum 120 pontban figyelembe vették a hozott pontjaikat, 100-100 pontot szerezhettek a központi felvételivel és 80 pontot a szóbelivel.

A 0041-es kódú speciális angol tantervű négy évfolyamos gimnáziumba 16 főt vettek fel, a ponthatár 351 volt, a mindösszesen 12 férőhellyel induló 0042-es kódú német nemzetiségi négy évfolyamos gimnáziumba pedig 320.

A hat évfolyamos gimnáziumban az emelt óraszámú, 28 fős angol tantervű osztályba (0061) 338 ponttal lehetett bekerülni. A szintén hat évfolyamos emelt német tantervű, 28 férőhelyes gimnáziumba (0062) 320 pont, a speciális, 14 férőhelyes matematika tantervű évfolyamra 337, a szintén 14 férőhelyes emelt óraszámú természettudományi évfolyamra pedig 339 volt a ponthatár.

Bár pontszámokat nem osztottak meg, nyilvánosságra hozta a felvételi jegyzékét a rangsor idei 1. helyezett középiskolája, a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium is, amit ide kattintva érhettek le. A 2. helyet megszerző Budapest V. kerületi Eötvös József Gimnáziumba felvett tanulók listáját pedig itt.

Az egyeztetett felvételi jegyzékeket az iskolák többsége a honlapján teszi közzé, de kaptunk olyan szülői visszajelzéseket is, melyek szerint nekik e-mailben vagy az e-naplóban küldték ki. Így tett például az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium, a Kempelen Farkas Gimnázium és a Karinthy Frigyes Gimnázium is.

Annak sem kell azonban túl sokat várni, aki egyelőre nem látja a felvételi jegyzékeket, hiszen május 2-án mindenkinek megérkezik a hivatalos értesítés.

Mi jön ezután?

Ha sikerült bekerülni valamelyik vágyott iskolába, már nincs más hátra, mint a beiratkozás. Ezt idén június 26-28. között szervezik meg az intézmények. A diákigazolvány-igénylésről pedig itt találtok meg minden fontos tudnivalót.

Akkor sem kell azonban túlzottan megijedni, ha sehová sem sikerült bekerülni. Május 6-án indul a pótfelvételi eljárás, melynek során olyan iskolába lehet felvételizni, ahol még maradtak üres férőhelyek.

Ha pedig úgy gondoljátok, valami nem volt rendben a felvételi során, ebben a cikkünkben leírjuk, hogyan tudtok fellebbezni.