Hirdetés

Célegyenesben az új EU-s előírások, amelyek megkönnyítik és olcsóbbá teszik az eszközök javítását



|

Az irányelvek nagy segítséget jelentenek majd azoknak, aki az elromlott kütyüjük helyett nem akarnak újat vásárolni, és a jótállásra is hatással lesznek.

Hirdetés

Februárban számoltunk be róla, hogy az Európai Bizottság és az Európai Tanács megegyezésre jutottak a javítás jogát garantáló irányelvcsomag kapcsán, amely könnyebbé és megfizethetőbbé fogja tenni az elromlott elektronikai eszközök javítását az EU-s vásárlók számára, megerősítve a fogyasztók jogait és egyben környezetvédelmi célokat (e-hulladék visszaszorítása) is szolgálva.

Ahogy az már akkor is ismert volt, az új szabályok életbe lépéséhez az Európai Parlamentnek is áldását kellett adnia az új irányelvekre, amit a napokban meg is tett a testület, így a célegyenesbe került a csomag.

Hirdetés

A voksolás során az EP 584 képviselője nyomott igent a javaslatra, míg mindössze hárman ellenezték azt, 14 tartózkodás mellett. Ahogy az Európai Parlament hivatalos közleménye írja, a szabályok egyértelműsítik a szereléssel összefüggő gyártói kötelezettségeket, és arra ösztönzik a fogyasztókat, hogy csere helyett otthoni javítással vagy javíttatással hosszabbítsák meg az általuk vásárolt termékek hasznos élettartamát. Ennek érdekében a következő rendelkezéseket tartalmazzák az új regulák:

  • A gyártóknak időben és megfizethető áron kell gondoskodniuk a meghibásodott termékek javításáról. A garanciális időszakon belül helyrehozott készülékek jótállása 1 évvel meghosszabbodik, ami a jogalkotók reményei szerint a felhasználókat is a javítás irányába tereli.
  • Az uniós jog alapján a gyártók a jótállási időn túl is kötelesek lesznek megjavítani bizonyos közhasználatú háztartási készülékeket, ha azok még javítható állapotban vannak, így például a mosógépeket, a porszívókat és az okostelefonokat is. Ezeknek a cikkeknek a listája idővel tovább bővülhet. A javítás idejére a fogyasztók cserekészülékre tarthatnak igényt.
  • A fogyasztók európai javítási tájékoztatók alapján össze fogják tudni hasonlítani, hogy a meghibásodás jellege szerint milyen áron, mennyi idő alatt és milyen feltételekkel vállalják az egyes szolgáltatók a javítást. Az átláthatóságot egy online platform is segíti, ahol a fogyasztók megtalálják majd a szereléssel foglalkozó műhelyeket és a felújított készülékek értékesítőit.
  • A gyártóknak a javításhoz méltányos árú pótalkatrészeket és eszközöket kell rendelkezésre bocsátaniuk. Továbbá nem utasíthatják vissza a javítást kizárólag arra hivatkozva, hogy az gazdaságilag nem éri meg nekik, vagy hogy korábban másvalaki már javította az adott terméket.
  • A költségek leszorítása érdekében a tagállamok mindegyikének legalább egyfajta ösztönzőt be kell vezetnie a javítás népszerűsítésére. Ez például szerelési javítási utalványok és direkt anyagi támogatás formájában valósulhat meg.

Az új irányelvek tehát mélyreható változásokat hoznak a javítás, a pótalkatrészek kereskedelme és a jótállás terén is, ami a jogalkotók szerint végső soron 4,8 milliárd eurónyi növekedést és beruházást eredményez majd az EU-ban. Ami a következő lépéseket illeti, a javaslatcsomag végső változatát a tagországok állam- és kormányfőit tömörítő Európai Tanácsnak is jóvá kell hagynia. Ha ez megtörtént, és az irányelvek megjelentek az Európai Unió Hivatalos Lapjában, a tagállamoknak 24 hónapjuk lesz a szabályok gyakorlatba történő átültetésére.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.