Márciusi foglalkoztatási adatokat közölt a KSH

  • adozona.hu

2024 márciusában a 15–74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 38 ezer fővel, 4 millió 746 ezer főre nőtt. A munkanélküliek száma 217 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 4,4 százalék volt, olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) honlapján.

Foglalkoztatottság 2024. január–március

A 2024. január–márciusi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma a 15–74 évesek körében 4 millió 725 ezer fő volt, 29 ezerrel több az egy évvel korábbinál. A férfiaknál a foglalkoztatottak létszáma érdemben nem változott, 2 millió 480 ezer főt tett ki, míg a nők esetében 41 ezerrel, 2 millió 245 ezer főre bővült.

A hazai elsődleges munkaerőpiacon 4 millió 553 ezer fő dolgozott, 27 ezer fővel több, mint egy évvel korábban. A külföldön dolgozók és a közfoglalkoztatottak létszáma érdemben nem változott, előbbi 109 ezer, utóbbi 63 ezer főt tett ki.

A 15–64 évesek körében a 74,7 százalékos foglalkoztatási arány lényegében megegyezett az egy évvel korábbi értékkel. A ráta a férfiak esetében gyakorlatilag változatlan maradt, 78,2 százalék volt, míg a nőknél 1,1 százalékponttal, 71,1 százalékra nőtt.

Munkanélküliség 2024. január–március

A 2024. január–márciusi időszakban a 15–74 éves munkanélküliek száma az előző évhez képest 30 ezer fővel, 229 ezer főre, míg a munkanélküliségi ráta 0,6 százalékponttal, 4,6 százalékra nőtt.

A férfiaknál a munkanélküliek száma 126 ezer fő volt, munkanélküliségi rátájuk 0,8 százalékponttal, 4,8 százalékra emelkedett. A nőknél a munkanélküliek száma 103 ezer főt tett ki, a munkanélküliségi ráta pedig 0,3 százalékponttal, 4,4 százalékra növekedett.

A munkakeresés átlagos időtartama 8,9 hónap volt, az összes munkanélküli 43 százaléka 3 hónapnál rövidebb ideje, míg 33 százaléka legalább egy éve keresett állást.

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adminisztratív adatai szerint a nyilvántartott álláskeresők létszáma 2024. március végén az egy évvel korábbihoz képest 3,2 százalékkal, 236 ezer főre csökkent.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

9 személyes céges autó

dr. Juhász Péter

jogász-adószakértő

HÍD Adószakértő és Pénzügyi Tanácsadó Zrt.

Követelés vásárlása és elengedés

Pölöskei Pálné

adószakértő

De minimis támogatás

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink