Macron óriási belpolitikai kockázatot vállalt : kiállt az ukrajnai háború folytatása mellett

0
157
x.com

A francia államfő a Sorbonne Egyetemen tartott előadást Európa jövőjéről. Jelen volt az összes uniós tagállam nagykövete is.

Macron a Sorbon Egyetemen elhangzott beszédében hangsúlyozta:

”Európa halandó.”

Majd hozzátette:” Európa be van kerítve, mert olyan hatalmak vannak körülötte, melyek nem osztják az európai értékrendet.”

Mit kell tenni? “Létrehozni egy olyan politikai közösséget, mely egységes európai védelmi rendszert teremt” – hangsúlyozta Emmanuel Macron.

“Az egész világ fegyverkezik, nekünk pedig nincsen közös hadiiparunk az Európai Unióban.”

Ezért létre kell hozni egy uniós hadiipari alapot, melynek költségeit közös kölcsönfelvétellel lehetne megoldani.”

Ezen a ponton az Európai Unió fukar tagállamai sietnek nemet mondani élükön Németországgal, álláspontjukat Ursula von der Leyen asszony is támogatja, aki még öt évet szeretne eltölteni a brüsszeli bizottság elnöki székében. Macron elnök Meloni olasz miniszterelnökkel együtt erre alkalmasabbnak találná Mario Draghi egykori olasz miniszterelnököt, aki jelenleg egy jelentést készít Brüsszel számára az uniós versenyképességről.

Ki fenyegeti Európát?

Macron válasza kettős: gazdaságilag az USA és Kína, katonailag Oroszország és Irán. Ezeket az államokat Macron azzal vádolja, hogy felrúgták a korábbi szabályokat, és így nehéz helyzetbe hozták Európát és benne Franciaországot.

Macron kifejtette:

“Szeretném, ha az Európai Unió öt stratégiai ágazatban világelső lenne 2030-ra: mesterséges intelligencia, kvantum számítógépek, űrkutatás, biotechnológia, és a fenntartható energia – mindenekelőtt a hidrogén hasznosítása.”

Ez így totális nonszensz, semmilyen reális alapja sincsen. Ezzel Macronnak, aki jól ismeri a globális gazdaságot ezzel tisztában kell lennie.

“Beruházási sokkra van szükség, melyet az Európai Központi Bank irányíthatna kölcsönökből” – hangsúlyozza Macron, akinek pontosan kell tudnia, hogy a fukar országok ezt egészen egyszerűen nem fogadják el.

Előremenekülés

Macron elnök, aki 2017-ben nagy reform tervekkel került hatalomra, és pompás politikai többséggel a parlamentben, eddig egyetlenegy tervét sem tudta megvalósítani.

Miért? Részben azért, mert beleütközött a realitásokba, részben pedig azért, mert Németország, az Európai Unió másik vezető állama nem fogadta azt el. 2022-ben Macron elnök már csak alig kerekedett felül Marine Le Pen asszonyon, aki a szélsőjobb nevében másodszor hívta ki. A parlamentben nem sikerült többséget szereznie, mert ott a szélsőjobb és a szélsőbal az úr. Mi van, hogyha összefognak? Marine Le Pen pártja már népszerűbb Franciaországban mint Macron liberális mozgalma. A francia elnök most tálcán kínálja az összefogás lehetőségét a szélsőjobbnak és a szélsőbalnak, melyek mindketten a béke hívei, és elutasítják Macron háborús retorikáját.

Marine Le Pen asszonyt már régóta támogatta Putyin, de törvényt hoztak Franciaországban, hogy csak uniós tagállam támogathat politikai mozgalmat.

Ekkor lépett színre Orbán Viktor, aki a Karmelita kolostorban fogadta Marine Le Pen asszonyt, és elintézett neki egy 10 millió eurós hitelt a választási kampányra. Marine Le Pen asszony így is kikapott 2022-ben, de egyáltalán nem biztos, hogy legközelebb is vereséget szenved a szélsőjobb, melynek két ütőkártyája van: az egyik a bevándorlás, a másik az ukrajnai háború.

A migráció Franciaországban – ellentétben Magyarországgal komoly politikai kérdés hiszen itt él Európa legnagyobb zsidó és muzulmán közössége.

Oroszország ügyében az Macron elnök problémája, hogy igen kevesen hiszik el Franciaországban: Putyin komolyan fenyegetné őket?!

Lengyelországban és a balti államokban teljes a konszenzus ebben a kérdésben, de Franciaországban nem.

Ezért Macron nagyon nagy  belpolitikai ki kockázatot vállalt háborús beszédével, mert feladta a labdát az ellenzéknek, amely nyugodtan kampányolhat a béke jelszavával a júniusi Európa Parlamenti választásokon.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .