Hírek

Jelentősen szennyezetté vált a tedeji talaj

A Hajdúnánás-Tedej településrészről készült hatástanulmányt tárgyalta a város képviselő-testülete csütörtökön. Az elkészült szakmai dokumentumból kiderült: nem csak a közeli állattartó telep szaghatása jelent problémát a lakosok mindennapjaiban.

2023 végén határozott arról Hajdúnánás önkormányzata, hogy elkészíti Tedej településrész környezeti hatástanulmányát. Ehhez egy külső szakértő céget kértek fel, amely ez év elején készült el a szükséges vizsgálatokkal és az azok alapján összeállított dokumentummal, melyet április 25-i ülésén tárgyalt a város képviselő-testülete.

Forrás: pxhere.com

Elviselhetetlen a bűz Tedejen

– A környezeti hatástanulmány két fontos dologra hívja fel a figyelmet. Az egyik az ottani cég állattartó tevékenységével járó szaghatás. Sajnos ez egy régóta tartó probléma, folyamatosan kapjuk a lakossági kéréseket, panaszokat ezzel kapcsolatban. A legutóbbi, Tedejre kihelyezett ülésen egy ott lakó szinte kétségbeesetten kérte a probléma megoldását, mert már az ablakait sem nappalra, sem pedig éjszakára nem tudja kinyitni a szaghatás miatt, illetve a szabad levegőre sem lehet emiatt kimenni – tájékoztatott megkeresésünkre Nagyné Legény Ildikó alpolgármester.

A másik, sürgetőbb megoldást kívánó probléma a kőolajszármazékok megjelenése a tedeji talajban és talajvizekben. A vizsgálat kimutatta, hogy van olyan hely, ahol a megengedett mérték mintegy harmincszorosa megtalálható. Még négy méter mélyen is találtak károsanyag-származékot

– mondta a hajdúnánási alpolgármester. Elmondta, mint tedeji származású hajdúnánási, s mint a körzet önkormányzati képviselője, a város alpolgármestere, igyekezett minél előbb megoldást keresni a felmerülő problémára.

– Megkerestem a hatóságokat, És az érintett agrárcéget is, hogy tájékoztatást kérjek arról, honnan ered a tedeji talaj szennyeződése. Ugyanis ezek kőolajszármazékok, és az összetevőkből arra lehet következtetni, hogy üzemanyag került a talajba – mondta Nagyné Legény Ildikó. Mint folytatta, a hatóságok arról tájékoztatták, a Tedej Zrt.-nél kármentesítés zajlik.

Gyerekekre veszélyes anyagot találtak a zöldségekben

– Arról, hogy a kármentesítés milyen ügyben, s mióta zajlik, illetve milyen károk keletkeztek, nem kaptam információt. Ezért levélben kerestem meg a cég képviselőit, melyben bővebb tájékoztatást kértem, hogy találjunk közös megoldást a felmerülő problémára – mondta Hajdúnánás alpolgármestere. Elmondta, hogy a levelére a bizottsági ülésekig nem kapott választ, így kérte a cég vezetőit, hogy a képviselő-testület ülésén vegyenek részt, de ott sem jelentek meg.

A hatástanulmányból kiderül, a tedeji talajban termesztett bizonyos növényekben, zöldségekben is megjelentek káros anyagok, melyek akár meddőséget is okozhatnak, illetve gyerekekre veszélyesek

– ismertette Nagyné Legény Ildikó. Ezért a város polgármestere tett javaslatot, hogy az önkormányzat a saját termesztésű biozöldségeit biztosítsa a tedeji lakosoknak.

– Két határozatot hozott a testület. Az egyikkel a hatástanulmányt fogadtuk el, a másikkal pedig egyrészt azt, hogy a felmerült problémák megoldására szakértőket vonunk be, illetve az önkormányzat által termelt, egészséges zöldségeket juttatunk a tedejieknek azért, hogy ne fogyasszanak az ottani termésből – ismertette az alpolgármester.

agrotrend.hu / haon.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés