Agrárpiac
Sokan hiszik, hogy luxuscikk, pedig nálunk is megterem
Megjelent a piacokon a spárga, melyet jellemzően húsos kötegekben kínálnak. Ennek a növénynek a zsenge, megvastagodott hajtásait, sípjait fogyasztjuk, melyek amellett, hogy ízletesek, vitaminokban is gazdagok. Azon pedig már talán senki sem lepődik meg, hogy idén ennek a friss zöldfélének is hamarabb érkezett el a szezonja.
Levesnek, főzeléknek, de sütéshez is használható jellegzetes zöldféle a spárga, melyet már idén is lehet kapni a piacokon és és áruházláncok boltjaiban is, ez utóbbi helyeken jellemzően importot árulnak.
A szolnoki piacon is bevásárolhat belőle, aki szereti.
Pozderka László évtizedek óta árulja Szolnokon a Rákóczifalván termő spárgát, így nem meglepő, hogy most is belebotlottunk.
Csak módjával „mozdultak rá” a vevők
– Aránylag hamarabb terem az idén is a spárga – osztotta meg tapasztalatait az árus. – Igazából lett volna már húsvétra is, ha nem hűlik le a levegő, és nem viszi el a fagy. A néhány héttel ezelőtti mínuszok nem tett jót neki. Ha ez nincs, a tavalyi évhez képest három-négy héttel korábban már lehetet volna árusítani. De azért egy ideje már így is hozom a piacra.
Az árus azt is elárulta, a termés minősége jobb most, mint a megelőző években.
– Télen aránylag feltöltődött a talaj a csapadékvízzel, így zsengébbek, finomabbak lettek a sípok – mutatott rá. – Két éve, 2022-ben jelentős volt az aszály, a szárazságban a növények nem tudtak jól fejlődni. Tavaly pedig, ahogy most is, az első hajtásokat elvitte a fagy.
Mint megtudtuk, a vevők azonban csak módjával „mozdultak rá” erre a zöld finomságra.
Sokan még mindig luxuscikknek nézik
– Sokan meglepődnek, hogy ilyen korán van spárga, de azért fogyogat. Tavaly azért jobb volt a kereslet, pedig már akkor is visszaesett a fogyasztás. Régebben sokkal jobban vitték. Talán azért nem fogy annyira, mert sokan szinte luxuscikknek nézik. Pedig nem az, érdemes megkóstolnia annak is, aki nem szokta fogyasztani. Számos elkészítési módja van, érdemes recepteket keresni és kipróbálni – javasolta Pozderka László.
– A spárgával csak néhány helyen foglalkoznak a vármegyében, inkább csak zártkerti, háztáji jelleggel termesztik. Annyi nem terem, hogy a kamaránál nyilvántartsuk – mutatott rá Hubai Imre Csaba, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara vármegyei elnöke. Azt ő is megerősítette, hogy ez a növény is előbbre tart a fejlődésben, a nagyon korán beköszöntő tavaszi meleg megtette hatását…
Mint hangoztatta, a spárga a laza, homokos talajt kedveli, így főként a Duna-Tisza közén kedvezőek számára a viszonyok, de vármegyénkben is akadnak jó termőterületek. Viszont mindezzel együtt sem elég nagy a népszerűsége.
agrotrend.hu / szoljon.hu
Fókuszban
Nemsokára műholdakkal figyelik a mezőgazdasági öntözést
Az Európai Bizottság előírásai miatt a tavalyi esztendő óta – a többi uniós tagállamhoz hasonlóan – a magyar agrártámogatási rendszerben...
Bemutatkozik az új Mini Countryman
Balázsik Zsófia agrár-szaktanácsadó vitte el egy tesztkörre a Wallis Motor Pest legújabb modelljét, a Mini Countryman-t. A sokadik tesztvezetés után...
FAO: mit kell tudni a méhek és a növények kapcsolatáról
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elkészítette a FAO által közzétett, „Beporzók” című infografika magyar nyelvű fordítását, mely informatív és szemléletes anyag...
Búzaszentelő Ünnepséggel indult el a Magyarok Kenyere Program
A Kárpát-medencei Búzaszentelő Ünnepséggel, közel 400 kárpát-medencei gazdálkodó részvételével nyitotta meg a Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program a...