Hirdetés

Új lendületet kap az ARM: bemutatkoztak a PC-kbe szánt Snapdragon processzorok



|

Az előzetes adatok alapján nagy sikerre számíthat a Qualcomm, az Elite X és Plus lapkák AI-gyorsításban és grafikai teljesítményben trónkövetelőként kopogtatnak.

Hirdetés

Bő fél évvel ezelőtt elég sok adat kiderült a Qualcomm legújabb PC-s stratégiájáról, a gyártó maga mögött tudná a meglehetősen zötyögős múltat és az előző generációs fejlesztések gyér elterjedtségét. Felmerülhet a kérdés, hogy az okostelefonos uralom mellé miért van szükség a PC-s piacra történő újbóli belépésre, de talán ezen nem érdemes túl sokat rágódni, egyszeri felhasználóként csak jól járhatunk azzal, ha az Intel és az AMD új versenytársat kap.

Izgalmas hónapok, évek elé nézünk, hiszen itt nemcsak gyártók versenyeznek egymással, hanem az x86 kontra ARM csata újabb fronton nyílik meg, vagyis tulajdonképpen most jutott el odáig a Qualcomm, hogy minden korábbinál szélesebb termékpalettával mutassa meg saját architektúrájuk erejét. Sőt, az összevetés nemcsak Windows operációs rendszerekkel szerelt gépeknél érdekes, a Macbook-vásárlók éppúgy célcsoportnak számítanak, az M3 lapkageneráció (illetve az idén érkező M4) ellenében még érdekesebb párharc várható.

Hirdetés

Papíron továbbra is ígéretesek az Oryon kódnevű processzormagokra épülő rendszerlapkák, amikből az Elite verziók képviselik a csúcsot, rögtön három típusra bontva a 12 magos felépítést. Ahogy azt más gyártóknál megszokhattuk, leginkább órajelekben különböznek az egyes kiadások, egyedül az X1E-84-100 kapja meg a 4,2 GHz-es boost-órajelet és az Adreno integrált grafikai egység legerősebb konfigurációját, az X1E-80-100 és 78-100 alacsonyabb üzemfrekvenciákkal vagy épp boost-beállítás nélkül kínálnak olcsóbb lehetőséget a partnerek számára.

Közös viszont a legfeljebb 45 TOPS számítási kapacitásra képes NPU egység, aminek tudása a már csak 10 magos Snapdragon X Plus verziónál is elérhető, és bár boost-órajel itt sincs, a 3,4 GHz-es frekvencia minden bizonnyal kellő teljesítményt nyújt többmagos feladatvégrehajtás esetén. Kis érdekesség, hogy az integrált memóriavezérlő LPDDR5X-8448 modulokat támogat, ami picit szokatlan, nem annyira szabványos adat, a tavalyi tesztverziók még 8533-es adatátvitelen működtek, vélhetően kompatibilitási és energiahatékonysági elvárások miatt csökkentettek a sebességen.

Visszatérve az IGP-re, a száraz technikai adatokról még nem mesél a gyártó, viszont a korábbi hírekben szereplő, 1080p felbontáson 30 fps-érték mellett futó Baldur's Gate 3 elvileg megerősítést nyert, de a notebookos felhasználók minden bizonnyal hasonlóképp örülnek a három 4K60Hz, kettős 5K60Hz kijelzőtámogatásnak, és a hardveres AV1 kódolásnak. A rendszerlapkát konfigurációtól függetlenül 23 W-os fogyasztási keretre hangolták, de elképzelhető, hogy egyes notebook gyártók átlépik ezt a keretet az adott géphez tervezett hűtésben bízva. Konkrét laptoptípusokat még nem jelentettek be, de a hivatalos bejelentésen kiállított mintapéldányok mindegyikét aktív hűtéssel szerelték.

Pontos dátum még nincs, de a népszerű gyártók mindegyik készül Snapdragon X Elite vagy Plus laptopokkal, melyek minden bizonnyal a hazai felhasználói bázishoz is eljuthatnak. Az árakról még nincs információnk, az újdonság és az AI kettős vonzereje miatt viszont vastagon foghat a ceruza, de hogy mennyire, arra leghamarabb májusban derülhet fény.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.