Hirdetés

A mesterséges intelligencia ránézésből megmondja, hogy konzervatív vagy liberális vagy-e



|

Egy friss tanulmány szerint az emberek is képesek erre, csak hát az messze nem olyan ijesztő.

Hirdetés

A különböző algoritmusokkal megtámogatott modern arcfelismerő rendszerek nem véletlenül borzasztanak el sokakat, hiszen habár a bűnüldözésben valóban jó szolgálatot tehetnek, kiválóan alkalmasak ártatlan emberek szemmel tartására is, amikor pedig éppen nem működnek jól, súlyos következményekkel járhat a tévedésük, ahogy arról nemrég a közel-keleti háború kapcsán is írtunk.

Ha pedig már eddig is kirázott a hideg a technológiától, egy friss tanulmány most rátehet egy lapáttal a félelmeidre, e szerint ugyanis a mesterséges intelligenciás arcelemzés akár a politikai hovatartozásunkat is képes lehet megmondani.

Hirdetés

A Stanfordi Egyetemhez tartozó Graduate School of Business kutatói azt vizsgálták, hogy vannak-e olyan fizikai ismertetőjegyek, amelyek már az ábrázatunk alapján árulkodnak a politikai nézeteinkről. A kutatás pedig arra jutott, hogy igenis léteznek ezek: a liberálisok állítólag kisebb arccal és állal rendelkeznek, míg a konzervatívok fizimiskája általában véve nagyobb. Jól olvastad, az APA PsycNeten közzétett lektorált tanulmány szerint ha konzervatív vagy, nagy az arcod.

A kutatók mindezen túl 591 résztvevő körében végeztek kérdőíves felmérést, bepillantást nyerve azok politikai nézeteibe, majd egy saját fejlesztésű mesterséges intelligenciás arcfelismerő algoritmussal szkennelték őket, ami nagyrészt a felméréssel megegyező következtetésekre jutott. A tanulmány szerzői szerint az AI még akkor is nagy pontossággal tippelte meg az alanyok politikai álláspontját, amikor nem tápláltak be olyan információkat, mint a nem, az életkor vagy az etnikai hovatartozás.

Mindez persze egyben azt is jelenti, hogy a liberálisokat és a konzervatívokat jellemző fizikai jegyek ismeretében egy ember is jó esélyekkel tud következtetni mások politikai nézeteire, a stanfordiakéhoz hasonló algoritmussal viszont automatizálható és ipari mértékben is kivitelezhető a dolog. A tanulmány mindazonáltal figyelmeztet, hogy az arcunk megjelenése és a politikai nézeteink közötti összefüggés mögött a társadalmi megítélésből eredő önbeteljesítő hatás is állhat: akit a külseje alapján újra és újra bizonyos tulajdonságokkal azonosítanak, idővel ténylegesen is magáévá teheti azokat.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.