Feloldódás

Habár az „önéletrajziság” fogalma az irodalmi művekben – ahogyan Philippe Lejeune kutatásai is bizonyítják – korántsem mindig magától értetődő és könnyen megragadható, Ernaux munkáiban az egyes szám első személyű elbeszélő, a szerző és a főhős azonossága kétségtelennek látszik, ilyenformán a lejeune-i „ön­élet­rajzi paktum” a szerző és az olvasó között valóban működik. A francia írónő művei a „valóságtól” alig elemelt én-dokumentumok, és Ernaux egyre erőteljesebben tudatosítja: életeseményeinek az ad jelentőséget, hogy rögzítésük révén irodalmi művekké, irodalmi eseményekké válnak. „Míg meg nem írom a dolgokat, nem jutnak el a végkifejletig, csupán megéltem őket”, állítja A fiú című novella mottója. Az élmény tehát csupán előzménye magának a műnek. Az író egy-egy meghatározó mozzanatból indulva az önismeret dimenziójának kitágulása révén az egyediből az általános emberi tapasztalatokig jut el, ez adja művei értékét.

Ernaux igazi műfaja a rövid próza: legtöbb műve nem éri el, vagy alig haladja meg a 100 nyomtatott oldalt, a hosszabb terjedelmű Évek kivételesnek számít az életműben. A mindössze 71 oldalnyi, egy kötetben két elbeszélést közlő Egyszerű szenvedély / A fiú első darabjának önéletrajzi narrátora egy nálánál fiatalabb férfihoz fűződő szerelmi viszonyát beszéli el. 1991-ben járunk, amikor a néhány évvel korábban elvált ötvenegy éves Ernaux egy nős, kelet-európai (a szövegben elszórt jelekből ítélve orosz) diplomatába volt több mint egy éven át szerelmes. Mellbevágó párhuzammal indít: az írással pornófilmes hatást szeretne elérni, szorongást és megdöbbenést akar kiváltani, felfüggesztve az erkölcsi ítélő erőt, miközben szégyenérzet nélkül megmutatja a szenvedélyét. A narrátor önnön megszállottságának, a gondolkodását, viselkedését maradéktalanul maga alá gyűrő vágyakozását aprólékosan leltározza, miközben értelmezi is az átélteket. „Nem megmagyarázni akarom a szenvedélyemet – ez ugyanis azt jelentené, hogy igazolásra szoruló tévedésnek vagy zűrzavarnak tekinteném – egyszerűen csak feltárni” – fogalmaz a mű kulcsmondatában. A feltárás az önismeret elmélyüléséhez vezet, s az egyéni történetből immár általános érvényű tanulságot vonhat le az elbeszélő: „Fölfedeztem, mire képes az ember: mondhatni mindenre.”