szerző:
Eduline/MTI
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

A rendőrség becslése szerint 5400 tüntető vett részt a demonstráción.

A túlterheltség, a munkaerőhiány és a tanítás alacsony minősége ellen demonstráltak kedden a tanárok Brüsszelben – közölte az MTI az RTBF közszolgálati hírportál beszámolóját.

A demonstrációra az ország északi és déli részéből érkeztek általános iskolai tanárok és igazgatók, hogy megüzenjék a politikusoknak, ne feledkezzenek meg róluk a választási kampányban.

A több ezer fős tömeg először a központi pályaudvar előtt gyűlekezett, majd onnan vonultak át a francia nyelvű közösségi kormányt alkotó pártok székhelye elé.

Követeléseik a munkakörülmények javításáról a tanárok mellett egyaránt vonatkoznak a személyzetre és a diákok tanulási feltételeire.

Az osztálylétszámok csökkentése mellett az is szeretnék elérni, hogy megszűnjenek a "gettóiskolák", ahol a tanulási nehézségekkel küzdő tanulók koncentrálódnak.

Továbbá követelik, hogy vonják vissza a tanárok értékeléséről szóló rendeletnek azt az elemét, amely "pedagógiai működési zavarok" esetén szankciókat helyez kilátásba ellenük. Fontos számukra az is, hogy több pénzt fordítsanak az oktatásra, amelyet - véleményük szerint - "nem szabad, hogy kizárólag a munkaerőpiac vezéreljen".