A Gazprom a Fradi új szponzora?

0
166
AN

Orbán Viktor kedvenc lapja, a Nemzeti Sport megírta: közismert multinacionális vállalat lehet a Ferencváros szponzora. A Gazprom egyelőre nem kívánja kommentálni az értesülést.

Az orosz földgázipari óriást multinacionálisnak nevezni kis túlzás hiszen a szovjet időben ez volt a gázipari minisztérium, melynek élén Csernomirgyin állt. Ő privatizálta a céget, így lett dollármilliárdos, később pedig Oroszország miniszterelnöke. Gerhard Schröder ex kancellár is tagja az igazgató tanácsnak. Valójában mindent Putyin irányít bizalmasán, Alekszej Millerren elnök vezérigazgatón keresztül, aki nem is titkolja, hogy az orosz állam érdekeit képviseli. Semmiféle multinacionális jellegről sincs szó.

Jól tudta ezt az UEFA is, amely felbontotta a szponzor szerződését a Gazprommal azt követően, hogy Putyin csapatai megtámadták Ukrajnát – 2022 február 24.-én. Ugyancsak felmondta szponzori szerződését a Schalke 04 sportklub Németországban.

A Fradi, melynek futballcsapata épp most nyert bajnokságot, és amelynek elnöke Kubatov Gábor, a Fidesz alelnöke “olyannyira előrehaladott tárgyalásokat folytat, hogy már elkészült a szerződés tervezete. Így van rá esély, hogy a következő hetekben hivatalos megállapodás is születik”- írta a Nemzeti Sport.

Miért hívja ki újra Orbán Washingtont és Brüsszelt?

A magyar miniszterelnök minden nyugati figyelmeztetés ellenére vígan parolázott Vlagyimir Putyinnal Pekingben. Az egyetlen olyan vezető az uniós tagállamok közül, aki az Ukrajna elleni agresszió után kezet rázott az orosz elnökkel, akit háborús bűnösnek nyilvánítottak. Ő az egyetlen, aki nem látogatott el Kijevbe, hogy támogatásáról biztosítsa az agresszió áldozatává vált Ukrajnát. Orbán akadályozta az uniós támogatást Ukrajnának. Az uniós nagyhatalmak vezetői csak fenyegetéssel tudták rákényszeríteni a magyar miniszterelnököt, hogy ne vétózza meg az uniós támogatást Ukrajnának.

A magyar nagykövetség együttműködött Trump embereivel a washingtoni képviselőházban, akik a végsőkig akadályozták az ukrajnai támogatást, melyet Biden elnöknek csak nagy nehezen sikerült elfogadtatnia.

Sokan kereskednek Putyinnal szépen csendben mint például Ausztria, amely nem tagja a NATO-nak, de Orbán Viktor nyíltan szembemegy Washingtonnal és Brüsszellel.

Kinek mi haszna van ebből?

Sokan úgy vélik, hogy a guruló rubel a magyarázat: miközben az ellenzéket dollár baloldalnak gyalázza a kormánypárti propaganda, Orbánt és pártját Moszkva fizeti – legalábbis Washington gyanúja szerint. Megerősítette az USA gyanúját az, hogy a Lukoil igazgató tanácsának feje kiesett egy moszkvai kórház hatodik emeleti ablakán. Miért? Putyin példát akart statuálni: az orosz oligarcha korábban a Gazprombank egyik vezetője volt márpedig ez intézi az orosz elnök külföldi barátainak finanszírozását. Egy listát megszerzett a brit hírszerzés állítólag az oligarcha közvetítésével. Five Eyes Only – ez a világ leghíresebb titkosszolgálati szövetsége: az USA-n kívül Nagy Britannia, Kanada, Ausztrália és Új Zéland tartozik ide. Ők minden fontos információt megosztanak egymással. Tudja ezt Orbán Viktor is: a washingtoni magyar nagykövetség idegesen érdeklődött a Gazprombank listájáról, de az USA nevében az illetékesek mosolyogva közölték: egyelőre nem találtunk a listán magyar nevet.

Orbán, a békeharcos

A magyar miniszterelnök profi politikusként jól tudja, hogy Magyar Péternek az a mondata jelenti ránézve a legnagyobb veszélyt, hogy

“a nemzeti együttműködés rendszerének tizennégyéves kudarcát jelzi: Magyarország az Európai Unió legszegényebb és legkorruptabb államává vált.”

A kudarc eltitkolásának legkézenfekvőbb módja a békeharc, amely elfedheti a stagnáló életszínvonal, a gyengélkedő egészségügy és a kaotikus oktatás következményeit a választók előtt. A béke népszerű jelszó, és a lakosság többségének nagy vonzerőt jelent nemcsak Magyarországon. Washington és Brüsszel komoly kockázatot vállal fel azzal, hogy feladja a béke lehetőségét az ukrajnai háború folytatása érdekében.

Oroszországban a szélsőséges bolsevikok kis pártját jóformán senki sem ismerte az első világháború előtt. Mégis 1917-ben át tudták venni a hatalmat, mert követelték a háború befejezését és a békét. Oroszország megalázó békét kötött Németországgal 1918-ban, de a bolsevikok hatalmon maradtak egészen 1991-ig, a Szovjetunió bukásáig.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .