Elnémulás

0
187
Facebook

– Karácsony Gergely elnémulva reagált budapesti terveimre. Én is elnémulnék a főpolgármester úr helyében, ha ilyen csapnivaló 4,5 év állna mögöttem városvezetőként – mondta Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje.

Ilyen szöveg olvastán az ember azonnal felkapja a fejét. Egyrészt azért, mert íme, a jelölt asszonynak tervei, sőt Tervei vannak (bizony!), másrészt azért, hogy vajon mik lehetnek azon tervek, amelyek ilyen döbbenetes hatást okoznak, mármint a regnáló főpolgármester elnémulva reagálását. Ez pont olyan megdöbbentő, mint az ordibálva csöndben maradás vagy a hasmánt kézenállás, azaz nem lehetett kis munka mindezt kitalálni! Vajon ki állíthatta össze? Nyilván országunk legjobbjai, gondolok itt Deutsch Tamásra, Németh Szilárdra, Wintermantel Zsoltra, sőt… te jó Isten… tán még a miniszterelnök úr is besegített, mert ennyi nagyágyúhoz szükséges ám a józanész! Ami, mint tudjuk, csakis neki van!

Utána nézve mondhatom, hogy nem csalódtam. Egyrészt szédületes Tervek, másrészt mind felkiáltójeles, ráadásul pontokba szedve láthatók, mely pontok beteljesedésével a város végre bizton fellélegezhet.

Kezdjük talán az első nagy fellélegzéssel.

  • Kiszabadítjuk Budapestet Gyurcsány fogságából!

A jelölt asszony nem habozott soká, rögtön egy konkrétummal indít, amelyből megtudhatjuk, Budapest jelenleg Gyurcsány fogságában van. A logika egyértelmű, a gyurcsányfióka Karácsony „Gyurcsány embereit” alkalmazta, ami aztán végképp tűrhetetlen. A kiszabadítás, azaz az ő gyors kirúgásukat követvén Orbán fogságában sokkal kedvezőbb lesz minden budapesti helyzete… illetve bocs, nem az övék, hanem az orbánfiókáké, mert nagyon kell már a hely, a pénz meg a megfelelő pozíció Nyuszi rokonainak, barátainak és üzletfeleinek. Ez egy különösen pozitív fejlemény lenne Budapesten, hiszen például Putyin országában nincsenek ám renitens városok navalnijfiókákkal, sőt már Navalnijok sincsenek, így aztán semmi sem zavarja a demokrácia olajozott működését. Az ilyes működés az „önként és dalolva” viselkedési móddal jellemezhető. Ezt szeretné Orbán is elérni, az ősi kipcsák elv szerint.

  • Véget vetünk a városházi korrupciónak!

Utána nézve hamar kideríthetjük, hogy korrupcióra utaló jel, azaz számottevő vagyona a városvezetésben csak Mártha Imrének, a Budapesti Közművek vezérigazgatójának van, akit Orbán nevezett ki első jelentősebb beosztásába 2001-ben, ahol az állami felsővezetésben négy kormány alatt is dolgozott. 2011-ben ment át a magánszektorba, ahol hat éven át az Invitel Távközlési Csoportot vezette operatív főigazgatóként nyilván fillérekért, 2017-2021 között pedig a Vodafone Magyarország Alapítvány elnökeként nyomorgott, hogy aztán 2021-től ismét közszolgálatba lépve a Fővárosi Közművek vezérigazgatójaként jól összekorrumpálhassa magát. Mint tudjuk, szédületes, nyolcmilliós prémiumot is kapott, nyilván a budapestiek ilyetén kifosztása révén vette az 500 000 dolláros floridai nyaralót (~200 millió HUF). Igaza van Szentkirályinak, itt már akkora a korrupció, hogy a vezetők a prémiumfeladatok elvégzéséért még prémiumot is kapnak, amit ráadásul a FIDESZ frakció is megszavaz, mégpedig Wintermantel Zsolt vezetésével. Elképesztő és persze tűrhetetlen is! Wintermantelt ki kell rúgni, mégpedig minél hamarabb. Lehetőleg frakcióstul, ezzel a Mártha féle prémiumos korrupció magszüntethető.

  • Felszámoljuk a pazarló budapesti bürokráciát!

De még milyen nagyszerű lépés! Pfúj, pazarló bürokrácia! Meg is írta korábban az újság, hogy Karácsony csak úgy szórja a pénzt a Városházán, ugyanis a személyi kiadások 2019-ben, az áldott emlékű Tarlós idejében havonta 357 554 344 forintot tettek ki, ami aztán a teszetoszán gonosz vagy gonoszul teszetosza Karácsony regnálása alatt 2023-ra 547 743 194 forintra nőtt. Ez több mint 60 %-os emelkedés! Bizony! Kár, hogy a derék origo elfelejtette megemlíteni az inflációt. Sajnos, az eltelt évek alatt volt ilyesmi is (~67 %), azaz a bürokratikus kiadások reálértéke a Városházán nem nőtt, hanem csökkent, következésképpen Szentkirályi ezen Terve csak egy kövér blöff. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a Gyurcsány embereinek kirúgása után érkező Orbán emberek jövedelmi igénye jóval nagyobb, mint a kirúgottaké, akkor könnyen belátható, hogy a polgármester váltás inkább szolgálná a FIDESZ fiókákat, mint a budapestiek érdekét.

  • Megszüntetjük a közlekedési káoszt!

Hát az jó lenne. Azt kellene elintézni kedves Alexandra, hogy mindenki, aki autóba ül, háztól-házig folyamatos zöldhullámban vezethessen, és a célállomáson üres, ingyenes parkoló várja, így automatikusan megszűnne a káosz, elhagyhatók lennének a drága tömegközlekedési beruházások, és olcsóbbodhatnának a taxi tarifák. Tudom, hogy nem egyszerű a megszüntetése, pláne, hogyha nincs, de az ön képességeivel biztos menni fog, hiszen ide is leírta nagyszabású Tervét! Úgy megszüntetik majd, mint a sicc! Ha van, ha nincs, érdektelen! Csivo zse bolje, nem igaz?

  • Tisztaságot és rendet teremtünk a városban!

Azon töprengek, a tisztaság itt vajon mit jelent? Minden hajléktalan kap egy seprűt, amellyel aztán tisztán tartja az aluljárót meg a teret? Nem lenne rossz ötlet, mert a hajléktalanok pont ott vannak, ahol a tömeg, vagyis a koszkeletkezés, de nem bízom benne, hogy vállalnák a dolgot… hacsak nem fizetnének nekik. Tudván viszont, hogy mennyi pénz kell a FIDESZ fiókáknak, nem hiszek benne, hogy maradna pénz ilyesmire. Egyébként Budapest tisztaságával komolyabb baj nincsen, vagyis ez a tisztaság „teremtés” csak üres szlogen. De mit is várhatnánk a hölgytől, tessék mondani?

Van aztán még a rendteremtés. Olyan sok lehetőséget nemigen tudnék mondani, na, talán a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság Pintér alá szervezése. Abból lehetne valami. Az oktatás meg az egészségügy már úgyis ott van, aminek nagy előnye, hogy rendőrileg nem prémiummal csábítják, hanem paranccsal kényszerítik a beosztottakat. Ha az is megvan, akkor már csak a kultúra rendőrség alá szervezését várom, és akkor végre ott is meg fog szűnni az undorító öncélúság meg a „szórakoztatás”, és megkezdődhet a rendről, meg a fegyelemről szóló darabok előadása. Aztán ugyanez zenés változatban, valamint a festészet és szobrászat porondjain is. Azt a liberális, indivindu mindenit!

  • Otthonossá és élhetővé tesszük Budapestet!

Fotelt és tévét minden parkba, emberek! Bevezetjük a pizsamás templombajárást, hol is nem padok, hanem ágyak várják az érdeklődőket, és az elhangzott szentbeszéd után ébresztőóra érdes hangja szól. Vasárnapi ebéd a Blahán, utána alagútlátogatás metróval. A kandeláberek otthoni állólámpaszerűségre való átalakítása, és a budapesti elhalálozások teljeskörű betiltása, hogy a város remek élhetősége még nyilvánvalóbb legyen. Aki a vesztét érzi, annak az azonnali vidékre költözése kötelező. Az otthonosságot és élhetőséget illető további ötleteket a Nagy Pályázat keretében várjuk. Az első díjat nem adjuk ki. A másodikat sem. Majd hülyék lennénk kiadni! Nekünk is kell a pénz.

  • Újra naggyá tesszük a nemzet fővárosát!

– Make America great again – mondotta Trump. Fentiek szerint a Szentkirályi féle Terven érződik némi plágium, de ezt vállalni kell, mert ezen Terv kellően és elegendően bombasztikus, populista, semmitmondó és rövid (a tömeggyűlésen felállított pódium mikrofonjába való kiabálás feltétele), így aztán jól is használható. A gondolkodási szükséglet hozzá minimális, illetve nulla, így aztán minden választópolgár könnyedén tudja appercipiálni, és világosan látszik belőle, hogy a FIDESZ főpolgármester jelölt nagyasszonya pontosan mit akar. Legalábbis a beavatottak számára látszik. Sapienti sat, mint köztudott. A nemzet fővárosa eddig Gyurcsány miatt kicsi volt, de ennek ezennel vége! A részletek kidolgozása később, a lényeg az, hogy mind szavazzatok a FIDESZ lánglelkű és lángeszű jelöltjére, Orbán Viktorra… jó, jó, a FIDESZ győzelme esetén Szentkirályi lesz ugyan a főpolgármester, de igazából azért mégiscsak Orbán. Érthető?

Nem csodálom, hogy ettől a Mestertervtől kikészült Karácsony. Én is csak nehezen bírtam abbahagyni a röhögést.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .