Egy nap, és más szenvedéstörténetek: miért imádjuk a nyomorpornót?
Február 8-án debütált a Netflixen az Egy nap című sorozat, amit a premier utáni 11 napban közel 15 millióan néztek végig a streamingplatformon. Mivel a széria David Nicholls azonos című, 2009-ben kiadott bestsellerén alapul, amiből ráadásul már filmet is készítettek Anne Hathaway és Jim Sturgess főszereplésével, talán már egyáltalán nem számít spoilernek, ha azt mondjuk, a Netflix show-jában (is) elmarad a hepiend – a könnyek viszont annál inkább garantáltak. „Most fejeztem be az Egy napot, és két napja sírok” – írta valaki a korábban Twitterként ismert X-en. Sőt, még a sorozatban a férfi főhőst, Dextert alakító Leo Woodall is azt mondta, nehezen tudott kiszakadni a történetből, miután befejezték a forgatást. „Olyan hihetetlenül szívszorító… egy kicsit kifosztva érzed magad utána” – nyilatkozta A Fehér Lótuszból is ismert színész. De akkor miért megyünk házhoz a pofonért, azaz a szívfájdalomért? Barna Borbála írása.
–
A „misery porn”, azaz a szenvedés- vagy nyomorpornó kifejezés a kétezres évek végén vált népszerűvé: olyan könyvekre hivatkoztak vele, amelyekben különböző tragédiák, traumatikus élmények, a bántalmazás kérdése kerültek a középpontba. Tökéletes példa erre Hanya Yanagihara 2015-ben kiadott regénye, az Egy kis élet: „Szokták mondani, hogy szeretek szenvedni és olvasni ilyen köteteket, no de ennyire nem. Ez a könyv engem kinyuvasztott, a végére úgy éreztem mintha egy úthenger ment volna át rajtam oda vissza. Mindezek ellenére úgy gondolom ez egy remekül megírt könyv, de nem fogom ajánlani, hogy olvasd el, tégy a belátásod szerint” – fejtette ki egy felhasználó a véleményét Hanya Yanagihara bestselleréről a Moly.hu platformján.
A szenvedés jó üzlet?
És mégis, a könyv szó szerint hiánytermék Magyarországon, amit jelen sorok írásakor gyakorlatilag lehetetlen beszerezni hazánkban még antikvár példányban is – ha mégis találunk belőle egyet, több tízezer forintot is fizethetünk érte.
De gondolhatunk akár Brendan Fraserre is, aki élete első Oscar-díját A bálna című filmben nyújtott alakításáért kapta – márpedig ez utóbbit sokan kétórányi színtiszta nyomorpornónak tituláltak. A kérdés már csak az, ha PONTOSAN tudjuk, hogy egy történet kifacsar, lehangol, megríkat minket, miért akarjuk mégis annyira megismerni? És miért rajongunk az Emmáéhoz és Dexteréhez hasonló romantikus sztorikért, amelyekben a karakterek szerelme tragédiába torkollik?
Terápia képzeletbeli tragédiákkal
„Azért hangolódunk rá gyakran a szenvedéssel teli románcokra a képernyőn, mert azok a saját érzelmeinkre, tapasztalatainkra is reflektálhatnak – vallja Hope Flynn randiszakértő. – A sikertelen kapcsolatok, a szívfájdalmak és a küzdelmek ábrázolása lehetővé teszi számunkra, hogy kapcsolatba léphessünk a szereplőkkel, a helyzetükkel, valamint a viszonyuk csúcspontjaival és mélypontjaival.
Ezek a megható jelenetek a sorozatokban vagy filmekben esélyt adnak nekünk arra, hogy felszabadítsuk azokat az elfojtott érzéseket, amelyeket mindaddig talán eltemettünk mélyre, de sírás közben kiengedhetünk magunkból mindent”
– mondja Hope Flynn, aki szerint ez a fajta kötődés a karakterhez segíthet feldolgozni a saját érzéseinket, és az Egy naphoz hasonló sorozatok, filmek, könyvek által megtapasztalhatjuk az érzelmeink felszabadításának terápiás előnyeit.
Megéri önként jegyet váltani az érzelmi hullámvasútra?
„Az érzelmek széles skáláját tapasztalhatjuk meg biztonságos távolságból az ehhez hasonló történetek követése közben, köztük például a szomorúságot is” – emeli ki Louella Alderson párkapcsolati szakértő is. „Ez egyfajta érzelmi katarzis” – mondja, majd hozzáteszi: anélkül, hogy „valós következményekkel járna”. Mindazonáltal felhívja a figyelmet arra is, hogy a nyomorpornóként aposztrofált sztorikban a szenvedés, a szívfájdalom mellett azért „általában a remény, a megváltás is megjelenik valamilyen formában” – hangsúlyozza.
„Legyen szó az új szerelem ígéretéről, személyes fejlődésről vagy megbékélésről, ezek a pozitív végkifejletek megnyugvást és elégedettséget nyújthatnak nekünk, bizonyítva, hogy nem hiába fájdították a szívünket. Emlékeztetnek minket arra, hogy mit jelent embernek lenni.”
Szóval, amikor legközelebb bekapcsolom a Glee – Sztárok leszünk! című sorozat ötödik évadának harmadik részét, amit tudatosan akkor szoktam megnézni, amikor könnyíteni szeretnék a lelkemen az epizód érzelmi katarzisával, nem lesz bűntudatom, ha kifejezetten azért kapcsolom be, mert nem lehet végignézni könnyek nélkül.
Kiemelt kép: Netflix
