Hirdetés

Életveszélyes hiba miatt több ezer Cybertruckot hívnak vissza



|

Ezúttal nem tudja egy szimpla szoftverfrissítéssel megoldani a helyzetet a Tesla.

Hirdetés

Sok más gyártóhoz hasonlóan a Teslánál sem ritka, hogy egy utólag kiderülő hiba miatt visszahívásra kell sort keríteni, ám mivel ezekben az autókban kimondottan magas a szoftverrel vezérelt funkciók aránya, az esetek többségében a tulajdonosok az ilyen akciókat is megússzák egy sima, távolból történő szoftverfrissítéssel.

A sokévnyi várakozás után, december óta szállított Cybertruck esetében azonban most mégsem ez a helyzet, a jövőből szalajtott járgányok ezúttal egy súlyos "hardveres" probléma miatt kénytelenek visszatérni a szervizbe.

Hirdetés

Ahogy az Egyesült Államok Nemzeti Közúti Közlekedésbiztonsági Hivatala (NHTSA) írja, a gondot az okozza, hogy bizonyos helyzetekben lecsúszhat a gázpedált fedő elem, beakadva a járművek belső burkolatába. Ez azt az életveszélyes helyzetet idézi elő, hogy a gyorsulás a láb elvételével sem szűnik meg. A hiba 3878 Cybertruckot érint, ami az eddig kigördült példányok komoly hányadát jelentheti, tekintve, hogy a Tesla-vezér Elon Musk korábbi nyilatkozatai alapján az idén még nem pörög teljes gőzzel a típus gyártása.

A Tesla azt mondja, hogy a pedálburkolat lecsúszása annak köszönhető, hogy az összeszerelés során egy nem jóváhagyott módosítással szappant vetettek be az elhelyezés felgyorsítására. Ez az elem rögzítését ugyan nagyban megkönnyíti, a felületen maradó szappan viszont instabillá teszi a vélhetően gumiból készült alkatrészt. A gyártó március 31-én, egy tulajdonos panasza nyomán értesült először a dologról, majd április 3-án jött is a második panasz, ami a visszahívás április 12-i elrendeléséhez vezetett.

Az NHTSA adatbázisa alapján ez már a második visszahívás a típus 5 hónapos történetében: a legutóbb januárban került sor erre, mert túl kicsik voltak a kezelőfelület figyelmeztető feliratai. Ebben az ügyben a Cybertruck csak egy modell volt az összesen érintett 2,2 millió Teslából, és egy szoftverfrissítés orvosolta a gondot.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.