Hirdetés

Ismét a magyar utcákat fotózzák a Google Maps autói, így kerülheted el, hogy te is látható legyél



|

Mutatjuk, mit kell tenned, ha nem szeretnél a Google Utcakép részévé válni.

Hirdetés

Májusban lesz 17 éve, hogy a Google Térkép kamerás autói kigördültek néhány amerikai város utcáira, hogy alaposan körbefotózva azokat virtuálisan is bejárhatóvá tegyék őket. Az angolul Street Viewnek, magyarul Utcaképnek hívott funkció nagy sikert aratott, így a keresőóriás azóta nagyjából az egész világot lefényképezte, köztük hazánkkal is, ahol már többször is jártak a Google kamerái, most pedig ismét visszatérnek.

Nálunk legutóbb tavaly tavasszal készültek felvételek az utcaképhez, idén pedig április 23-tól fognak cirkálni a kamerák az utcákon, kisebb és nagyobb városokban egyaránt.

A Google közleménye alapján a Dunántúlon Veszprémben, Sopronban, Szombathelyen, Esztergomban és Szekszárdon, míg a keleti országrészből többek között Egerben, Orosházán, Kecelen, Dabason és Sárospatakon futhatunk össze a cég autóival, s remélhetőleg ezúttal egyik helyszínen sem kerül sor hasonló vasvillás incidensre, mint tavaly.

Hirdetés

Akinek a vasvillás harcoshoz hasonlóan ellenére van, hogy bármilye is láthatóvá váljék a Street View-n, annak jó hírrel szolgálhatunk. A szolgáltatás ugyanis eleve elhomályosítva teszi közzé az arcokat is a rendszámokat, de ha ez valamiért mégsem, vagy nem kielégítő módon történne meg, magunk is kezdeményezhetjük a kitakarást, beleértve az otthonunkét is.

Ehhez asztali felületen nem kell mást tennünk, mint az Utcakép-nézetben a kívánt címre navigálni, majd a bal felső sarokban található fekete kártyán kiválasztani a "…" menüt és azon belül a Hiba bejelentése lehetőséget. Ezt követően az alábbi képen látható felületre ugrunk, ahol a keret pozicionálásával kérhetjük egy arc, az otthonunk, egy rendszám, egy teljes autó vagy más tárgyak kitakarását.

A kérvény leadása tehát nem nehéz, a fentieken túl csak egy e-mail cím szükséges hozzá. S ha már az Utcaképnél tartunk, a funkcióval akár egyfajta időutazásra is indulhatunk, amihez itt szolgáltunk útmutatóval.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.