Baleset
Súlyos buszbaleset történt egy kelet-szlovákiai településen
A baleset áldozatai és sérültjei egy ifjúsági egyházi találkozó résztvevői közül kerültek ki.
2024.04.06 13:32MTIMár három halálos áldozata van annak a balesetnek, amely szombaton történt a kelet-szlovákiai Szepesváralján. A balesetben egy hirtelen megindult autóbusz elgázolta az előtte álló fiatalokat - jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség.
A baleset áldozatai és sérültjei egy ifjúsági egyházi találkozó résztvevői közül kerültek ki, amelyet a hétvégén a szepességi településen tartanak - közölte a szlovák belügyminisztérium a hírügynökséggel.
A baleset kiváltó okát - azt, hogy miért indult el az álló autóbusz - még vizsgálja a rendőrség.
A buszbaleset harmadik halálos áldozata a kórházban vesztette életét. Egy másik fiatal lány állapota nagyon súlyos. Rajta kívül még hat sebesültet tartanak számon. A buszsofőrt sokkos állapotban szállítottál el a helyszínről, jelenleg pszichológusok felügyelete alatt áll.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:18 Texasban emberek százait kellett kimenekíteni árvizek miatt
- 8:54 A 3,2 millió forintot is elérheti az új építésű lakások átlagos négyzetméterára a Balatonnál
- 7:30 Lampedusán díszpolgár lett a több mint 50 év után született első gyermek, aki bevándorló
- 7:14 Hidegfront hoz esőt és lehűlést a héten
- 6:30 Ukrán elnök: Oroszország több mint 3200 irányított légibombát dobott áprilisban Ukrajnára
- 6:11 Őrizetbe vették a miskolci emberölés gyanúsítottját
- 5:30 Több évre visszamenőleg fizet jogdíjakat az előadóknak az EJI
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06