A két háború miatt csúcson az olajár

0
235
OilPrice.com

Háború dúl Ukrajnában és a gázai övezetben, emiatt magas olajár várható az egész év során, mert senki sem látja a konfliktusok végét. Az OPEC+ szerdán úgy döntött, hogy visszafogja a kitermelést a magasabb ár reményében.

89 dollár fölé emelkedett a Brent olaj hordónkénti ára, október óta sosem volt ennyire magasan. Októberben indult meg a Hamász terrortámadása Izrael ellen, nemsokára megkezdődött az izraeli válaszcsapás, melynek azóta sincsen vége. Irán, a világ egyik nagy olajtermelője háborúval fenyegeti Izraelt, amely a forradalmi gárda két tábornokát is megölte Szíriában. A Közel Kelet a világ egyik legnagyobb olaj szállítója, bármilyen konfliktus emeli az nyersanyag árát.

A Reutersnek nyilatkozó szakértők szerint a mostani rekord nem a Közel Kelet miatt következett be elsősorban hanem azért, mert

ukrán drónok eltalálták Oroszország egyik legnagyobb olajfinomítóját Asztrahanyban.

Ez az olajfinomító 340 ezer hordó olaj feldolgozására képes naponta tehát nagyon jelentős az orosz gazdaság számára. Az oroszok először cáfolták a találat hírét, majd azt közölték: a kár nem jelentős. A benzin és dízel tartalékok továbbra is magas szinten állnak – siettek tudatni Moszkvában, ahol mind nagyobb aggodalmat okoz, hogy az ukránok immár az Oroszország számára létfontosságú olaj és földgáz infrastruktúrát támadják távol a két állam határától. Korábban az orosz hadsereg rombolta Ukrajna infrastruktúráját, hogy gyengítse az ellenállást, de most az ukránok is áttértek erre.

Mi lesz a világ olajellátásával?

Oroszország a világ három legfontosabb olaj termelője közé tartozik Szaúd Arábiával és az Egyesült Államokkal együtt. A háborúban álló állam legfőbb exportbevétele az olajexport, melyet szankciók sújtanak ugyan, de Indián és más országokon keresztül mégiscsak elérik a világpiacot. Ha viszont az ukrán hadseregnek a nyugati technika segítségével sikerülne érzékeny csapást mérnie az orosz olajiparra, akkor gondok jöhetnek a világ olajellátásában – mutatnak rá szakértők. Még az Egyesült Államok is megérezheti a hatást:

”ha tartósan csökken az orosz olaj export, akkor ez az Egyesült Államok olajkészletére is hatással lehet ebben a hónapban sőt azután is”

– nyilatkozta a Reutersnek Jim Ritterbusch, a Ritterbusch és társai cég elnöke.

Súlyosbítja a helyzetet, hogy a levegőben lóg egy iráni válaszcsapás Izraellel szemben.

“Irán támogatja a Hamászt, de eddig közvetlenül nem vett részt a konfliktusban. Ha ez megtörténik, akkor a háború már az egész Közel Keletet érintheti. Ez pedig hatással lehet a globális olaj ellátásra” – mondja Tamás Varga, a PVM olajkereskedője.

“Bár folyik valamiféle diplomáciai aktivitás, de fennáll a veszélye annak, hogy Irán ezúttal közvetlenül is beavatkozik a gázai konfliktusba” – mutat rá Bob Yawger, a Mizuho energia részlegének igazgatója.

Az USA nyersolaj készlete 2,3 millió hordóval csökkent a múlt héten.

Közben a kereslet nő mind Kínában, ahol féléves szünet után indult be az ipar, mind pedig az Egyesült Államokban, ahol másfél év után most először jelentettek dinamikus növekedést a feldolgozó iparban.

Az OPEC+ továbbra is visszafogja a termelést

Szerdán a közel-keleti olajexportőrök és Oroszország valamint néhány más kőolajszállító állam olaj miniszterei úgy döntöttek, hogy a félév végéig fenntartják az olaj kitermelés visszafogását noha a Brent hordónkénti ára immár alulról súrolja a 90 dollárt – jelentette a Bloomberg.

A tanácskozás után Alekszandr Novak miniszterelnök-helyettes, az orosz olajipar vezetője közölte: betartják az OPEC+ döntését az olaj kitermelés visszafogásáról. Oroszország a múlt hónapban tudatta a világgal: a második félév során további 471 ezer hordóval csökkenti olajkitermelését. Oroszországnak ugyan a háború miatt óriási szüksége van az olaj export bevételekre, de Moszkvában úgy gondolják, hogy a magasabb árakkal kompenzálni tudják a mennyiségi veszteséget.

Novak miniszterelnök-helyettes megerősítette a Reuters korábbi becslését, mely szerint júniusban napi 9 millió hordó lesz az orosz olajtermelés, amely februárban még 9,5 millió hordó volt.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .