eur:
388.87
usd:
360.59
bux:
68553.77
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett
Asian doctor and an assistant in the operating room for surgical venous vascular surgery clinic in hospital.
Nyitókép: ake1150sb/Getty Images

Különleges tüdőműtétet hajtottak végre Szolnokon

A szolnoki Hetényi Géza Kórházban sajátos eljárással műtöttek meg egy olyan idős beteget, akit hagyományos technikával nem lehetett volna megoperálni. A részletekről Szántó Zoltán főorvos nyilatkozott az InfoRádióban.

"A beteg jobb felső tüdőlebenyében mutattak ki egy rosszindulatú elváltozást, miközben a bal felső lebenyt korábban már el kellett távolítani egy másik daganat miatt. További nehézséget jelentett a páciens idős kora, mivel ez behatárolta a szervi kapacitásait és a tartalékait" – mondta a szolnoki Hetényi Géza Kórház mellkassebész főorvosa. Szántó Zoltán azt is hozzátette, hogy egy kockázatbecslési kivizsgálás után mégis a műtét mellett döntöttek.

"Egy még gyerekcipőben járó módszert választottunk" – folytatta a mellkassebész. Ennél az eljárásnál az altatást úgy oldják meg, hogy a beteg nem kap izomlazító gyógyszert és a műtét sem mélyaltatásban történik. Kevesebb szövődményi lehetőséggel jár ez a módszer, amelyhez endoszkópos sebésztechnikai eljárást alkalmaztak.

"Nem vágjuk föl a beteg mellkasát nagy metszéssel, hogy akár a sebész keze is beférjen a mellkasba,

hanem kis metszésekkel videokamerát vezetünk a mellüregbe és ezen keresztül figyelve végezzük el a daganatos lebeny kivételét" – ismertette az eljárás lényegét a sebész főorvos. Azt is elmondta, hogy a daganatos jobb felső tüdőlebenyt maradéktalanul eltávolították a regionális első és második lépcsős nyirokcsomókkal együtt.

Szántó Zoltán szerint a beteg jól viselte a műtétet, ami nem volt hosszabb egy átlagos operációnál. A beavatkozást követően nem léptek fel komplikációk, és három nappal később a páciens már lábra tudott állni.

"Világszerte a mellkassebészeteken csak kevés helyen alkalmazzák ezt a fajta érzéstelenítési, felületes altatási módszert. Mi, a szolnoki Hetényi Géza Kórházban tíz évvel ezelőtt kezdtük el" – tette hozzá a mellkassebész főorvos.

Címképünk illusztráció

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Az új programjáról dönt a CDU – Angela Merkelnek csak a szelleme kísért a kongresszuson

A korábban kiszivárgott tervezet szerint több területen is szembe megy a korábbi merkeli politikával a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) új programja, amelyet a küldöttek fogadnak el a párt hétfőn kezdődött háromnapos kongresszusán. A tanácskozáson nincs is jelen a korábbi pártelnök- kancellár, de a kongresszusra korábbi politikája közvetve mégis rányomta bélyegét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.06. hétfő, 18:00
Salát Gergely
a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×