SG.hu

Kitiltották az Európai Parlamentből az Amazon alkalmazottait

Az Amazon lett a második olyan vállalat, amelynek lobbistáit kitiltották az Európai Parlamentből, miközben az a vád érte, hogy a cég nem veszi komolyan az intézményt. A másik (és eddig egyetlen) a Monsanto agrokémiai vállalat volt, amelyet később a Bayer felvásárolt.

A kitiltás azt jelenti, hogy az Amazon 14 azon alkalmazottja, akiknek bejárásuk volt az Európai Parlamentbe, többé nem léphet be az épületbe meghívás nélkül. A döntés oka, hogy a vállalat nem vett részt egy januári meghallgatáson, amely a vállalat logisztikai központjaiban uralkodó munkakörülményekről szólt. Decemberben az Amazon arra hivatkozva utasította el az európai parlamenti képviselők kérését, hogy bemehessenek ezekbe a központokba, hogy nagyon elfoglaltak a karácsonyi időszakban. "Ez nem egy komoly módja az Európai Parlamenttel való bánásmódnak" - véli Dragos Pislaru román EP-képviselő, a Parlament Foglalkoztatási és Szociális Bizottságának elnöke, aki hivatalosan kezdeményezte a tilalmat. "Mi 500 millió polgárt képviselünk, és ez nem vicc. Ha a Parlament megkérdez téged, nem mondhatod csak úgy, hogy a munkatársaid nem érnek rá." Leszögezte, hogy az Európán kívülről származó vállalatoknak ugyanolyan komolyan kell venniük az EU Parlamentjét, mint az amerikai kongresszust. "Az Európai Parlament nem neheztel" - mondja. "Itt arról van szó, hogy azt kérjük, hogy intézményként tiszteljenek bennünket".

Európában egyre nagyobb aggodalomra adnak okot az Amazon logisztikai központjaiban uralkodó munkakörülmények. Januárban a francia adatvédelmi hatóság 32 millió euró bírságot szabott ki a cégre, amiért az "túlzottan tolakodó rendszert működtetett az alkalmazottak tevékenységének megfigyelésére". Novemberben a társaság németországi és olaszországi dolgozói a fekete pénteki munkanap alkalmából szabotálták a munkát, hogy jobb fizetést és munkakörülményeket követeljenek. Az Amazonnak 150 000 alkalmazottja van az EU-ban. "Aggasztó, hogy az Amazon nem hajlandó előadni az érveit, valahányszor felkérjük őket erre" - mondja Pislaru. "Ez nem az én szubjektív véleményem. Ez azon alapul, hogy a parlamentnek hogyan kellene működnie."

Miután az Amazon januárban nem jelent meg, Pislaru a parlament elnökének küldött február 6-i levelében kérte az Amazon lobbitevékenységre vonatkozó engedélyének visszavonását. "Ez a kérdés túlmutat az Európai Parlamenttel szembeni tiszteletlenségen: az Amazon raktáraiban dolgozó több százezer európai jólétét, alapvető jogait és munkakörülményeit érinti" - írta a levélben. A levél szerint ésszerűtlen, hogy az Amazon lobbizik az európai parlamenti képviselőknél, miközben megtagadja tőlük a jogot, hogy megvizsgálják a vállalat munkaügyi gyakorlatát.

Pislaru szerint az Amazon lobbisták betiltásának ötlete már 2021-ben felmerült, amikor a vállalat először utasította vissza az Európai Parlament meghívását egy a munkakörülményekről szóló meghallgatásra. Februári levelét követően azonban az Európai Parlament tegnap este megerősítette, hogy visszavonják az Amazon lobbistáinak belépési igazolványait. Ez azt jelenti, hogy az Amazon lesz a második vállalat, amelytől valaha is megvonták a belépési engedélyt az Európai Parlamentbe, miután 2017-ben a Roundupot gyártó Monsantót is kitiltották. A Monsanto tiltása addig tartott, amíg a vállalatot a következő évben fel nem vásárolta a Bayer.

A honlapján közzétett nyilatkozatában az Amazon azt mondta, hogy "csalódott" a döntés miatt. A vállalat a januári meghallgatást - amelyen nem vett részt - "egyoldalúnak és nem a konstruktív vita ösztönzésére irányulónak" minősítette. A vállalat közölte, hogy "tucatnyi meghívást" küldött a bizottság tagjainak és munkatársainak, hogy látogassák meg létesítményeit. Február 5-én az Amazon levelet írt Pislarunak, amelyben meghívta a bizottságát, hogy látogassa meg a 80 európai központjának egyikét. Pislaru szerint azonban a júniusi uniós választásokhoz ilyen közel nem engedélyezettek a hivatalos uniós látogatások. "Nyitottak voltak arra, hogy meghívjanak minket, tudván, hogy mi nem mehetünk".

Pislaru szerint az Amazon engedélyeit visszaállíthatják, amint az EU foglalkoztatási bizottsága azt látja, hogy a vállalat valódi együttműködési hajlandóságot mutat. Ez valószínűleg nem fog megtörténni a választások előtt, mivel az európai parlamenti képviselők még befejezetlen jogszabályok feldolgozásán és a kampányukra való felkészülésen dolgoznak. Amíg az Amazon lobbistái nem kapják vissza a belépőjüket, csak akkor léphetnek be az Európai Parlamentbe, ha a bent dolgozók meghívják őket. "Továbbra is lobbizhatnak egyes európai parlamenti képviselőknél, és a parlamenten kívül is találkozhatnak velük" - mondja Bram Vranken, a Corporate Europe Observatory kampánycsoport Big Techre összpontosító kutatója. "Ez leginkább egy jelentős politikai jelzés, hogy a vállalat túl messzire ment". Vranken szerint a tilalom egy jó első lépés. "Szeretnénk, ha a tilalmat állandóvá tennék, és kiterjesztenék az összes nagy technológiai vállalatra" - mondja, hozzátéve, hogy ez megakadályozná, hogy ezek a vállalatok felhígítsák a kulcsfontosságú jogszabályokat.

"Az állandó tilalom nem feltétlenül indokolt" - mondja Pislaru. "Kivéve persze, ha viselkedésük a jövőben is gúnyt űz az intézményből".

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Cat #2
    Minden nagyobb vállalatnak célja, hogy a maga javára fordítsa a szabályozási környezetet, de legalább megismertesse a szektorában előforduló nehézségekkel az ágazatával foglalkozó szakpolitikusokat. A függőség kölcsönös, a szabályozók és a szaktárcák is rendszeresen küldenek kérdőíveket a cégeknek, hogy tisztában legyenek a piaci folyamatokkal, hogy adott esetben például segíteni tudják a hazájukban dolgozó cégeket.

    Mindez kétféleképpen működhet, tisztán, szabályozottan, vagy átláthatatlanul. Előbbi az európai megoldás, ahol a lobbistáknak regisztrálniuk kell magukat, beszámolókat kell írniuk arról hogy mikor kivel találkoznak (mindez politikusi oldalról is így van), milyen témában miről beszélnek. Ezek az adatok nyilvánosak.

    A másik megoldás a magyar módszer, ahol Lázár János olyan trafiktörvényt terjeszt be a parlament elé, amelyet a Word dokumentum információs lapja szerint egy Continental munkatárs számítógépén írtak. Az újságírók kérdezgetik, hogy hogy van ez, világbotránynak kellene lennie, de egyszerűen senkit nem érdekel.
    https://vastagbor.atlatszo.hu/2018/08/15/lazar-janos-a-dohanyzas-visszaszoritasaert-fog-kuzdeni/
  • manypet #1
    Egyáltalán mi a tököm keresnivalója van bárkinek is egy Parlamentben, az ott dolgozók kivételével???
    Ezek szerint elismeri az EP, hogy más lobbisták ott maradtak és teszik a "dolgukat"?