eur:
392.27
usd:
366.85
bux:
67039.3
2024. április 27. szombat Zita
Happy young couple buying their new apartment or house and starting new life together. Real estate concept.
Nyitókép: mladenbalinovac/Getty Images

Húsz halálos beteg arról, hogyan fedezte fel magának az életet

Csinálni, amiről álmodtak, ápolni a kapcsolatokat, nem aggódni a kis dolgok miatt. Pipálni a bakancslistát. Nem pipálni. Szabadon kimondani. Másoknak segíteni. Kilépni az utcára. A The Guardian című lap újságírójának, Philippa Kellynek harminc gyógyíthatatlan beteg vallott arról, hogyan élvezi az életet. Ezekből a vallomásokból választottunk ki húszat.

„Már nem idegelem magam a kis dolgok miatt”

Mari Isdale, 40 éves, Manchester, Anglia

2015-ben az akkor 31 éves Marinél négyes stádiumú bélrákot diagnosztizáltak és18 hónapot adtak neki. A remisszió és a 170 kemoterápiás kezelés ellenére a betegség azóta átterjedt a nyirokcsomóira.

„Mindig azt gondoltam: rendbe teszem a karrieremet, férjhez megyek, gyerekeink lesznek, utazgatunk. Aztán jött a rák. Gyászolod a jövőbeli önmagadat. A megálmodott gyerekeidet és a karrieredet.

Van egy „Yolo listám” (Yolo = You Only Live Once, Egyszer élünk) azokról a dolgokról, amelyeket szeretnék kipipálni az életben.

A férjem és a családom keményen dolgozik, hogy ezekből minél többet megcsináljunk. Elvittek már búvárkodni a Maldív-szigetekre, hőlégballonozni Kappadókiába és hószánozni Izlandra. Az életem valószínűleg rövid lesz, ezért a jó napjaimon, amikor elég jól vagyok, tényleg élek. A sors iróniája, hogy csak akkor kezdtem el élni, amikor azt mondták, hogy haldoklom. Az élet túl rövid a takarításhoz. Megvár a szennyes ruha. És ha egy szelet tortára vágyom, akkor a francba is, megeszem!

„Ne pazarold az energiádat veszekedésekre”

Michèle Bowley, 57 éves, Bázel, Svájc

Miután Michèle 2020 nyarán egy csomót talál a hónaljában, a biopszia mellrákot mutatott ki. Ez átterjedt a tüdejére, a májára és a csontjaira, és 2021 végén azt mondták neki: három-hat hónapja van már csak.

„Fogadd el magad és a helyzetet! Ne pazarold az energiát veszekedésre. Az életben a legfontosabb a többi ember. Figyelj az igényeidre, és tedd azt, ami boldoggá tesz. Csinálj valami kreatívat, tanulj valami újat, kapcsolódj be valamibe, ami fontos neked. Élvezd az életedet az utolsó leheletedig! Nem bántam meg semmit. Mindig azt tettem, ami fontos volt számomra és mindig megvalósítottam a bennem rejlő lehetőségeket, függetlenül attól, hogy mások mit vártak vagy gondoltak rólam. Teljes az életem; készen állok a távozásra.”

„Megtaláltam az életem értelmét, és ez örömet okoz”

Mark Edmondson, 41 éves, Sussex, Anglia

2017-ben Marknál vastagbélrákot diagnosztizáltak. Miután az orvosok több mint 30 daganatot fedeztek fel a májában is, egy évet adtak neki. Azóta több mint 140 kemoterápiás kezelésen és több mint 30 műtéten esett át.

"A rák előtt ambícióim voltak, igazgató vagy vezérigazgató akartam lenni; el akartam érni valamit a karrieremben. Ez néhány órával a diagnózis után elpárolgott.

Már nem érdekel a munka, de erősen hiszek abban, hogy kell egy cél, valami, ami motivál. Ezt kapom a vállalkozásomból: egy támogatói szolgáltatást kínálok bárkinek, aki nehézségekkel néz szembe. Ha két évvel ezelőtt valaki azt kérdezte volna, képesnek érzed magad, hogy támogass másokat a diagnózisuk átvészelésében, azt mondtam volna, hogy semmiképpen sem. De az idő múlásával képes lettem rá és már több mint 100 emberrel vagyok kapcsolatban. Szeretek coach-ként és mentorként segíteni. Soha nem voltam boldogabb. Minden foglalkozást ezzel az idézettel indítok és zárok: Nem az jellemez bennünket, hogy mi történik velünk, hanem az, hogy hogyan reagálunk rá. Szóval, hogyan szeretnéd, hogy emlékezzenek rád?"

„Az időm nem a mennyiségről, hanem a minőségről szól”.

Chris Johnson, 44 éves, Tyne and Wear, Anglia

Chrisnél 2019-ben egy ritka gyomor-bélrendszeri rákot diagnosztizáltak. 2020-ban a májában talált több száz apró daganat miatt azt a prognózist kapta, hogy kettő, maximum öt évig élhet még.

„Kevés az időm, ezért inkább a családommal és a barátaimmal akarok közösen csinálni valamit és pozitívan hatni a körülöttem lévő világra. Már nem járok ingben-nyakkendőben az irodába. 2021-ben maratont futottam, tavaly pedig teljesítettem a nemzeti Three Peaks Challenge-et (a brit három hegy próbát). Még mindig érdekel a politika, az éghajlatváltozás és a focicsapatom, de már nem stresszelek miattuk. Most már az időm minőségéről és nem a mennyiségéről van szó.

Az emberek a rák legyőzéséről beszélnek. Én soha nem fogom legyőzni, eljön a nap, amikor megöl. De addig is, az, ahogyan az életemet élem, az az én verzióm a győzelemre”.

„A rák megmutatja azt, ami igazán számít”

Siobhan O'Sullivan, 49 éves, Új-Dél-Wales, Ausztrália

Miután két hétig rosszul érezte magát, Siobhant 2020 augusztusában petefészekrákkal diagnosztizálták. Ekkor már áttétes volt és nem reagált a kemoterápiára.

„Rengeteg kollégám és barátom van szerte a világon és mindenhonnan küldtek ajándékokat. Egy angol barátom három napra átrepült hozzám; többet volt a levegőben, mint velem. Az emberek ekkora nagylelkűségről tettek tanúbizonyságot és ez nagyon megható. A rák rendkívül hatékonyan segített abban, hogy meglássam, mi az, ami igazán számít és mi az, ami nem. Mindig is nagyon elfoglalt ember voltam és ha valakivel délután egy órára volt megbeszélve az ebéd és az illető csak 1 óra 20-kor sétált be, akkor előfordult, hogy felhúztam magam.

Mostanra rájöttem, hogy ez nem számít.

Szerettem volna, ha ezt a tudást és ezeket a kapcsolatokat anélkül kaptam volna meg, hogy keresztül kellett volna mennem ezen a rohadt rákon. De nem hiszem, hogy van rövidebb út.

Siobhan 2023. június 17-én elhúnyt.

„Segít, hogy meg tudom osztani valakivel”

Harry Soko, 59 éves, Salima, Malawi

2020 júliusában Soko fájdalmat vett észre a jobb combjában. Egy évvel később bőrrákot találtak nála, ami jelentősen megrövidíti az életét: egy 2014-es tanulmány szerint a gondozási központban, ahol kezelik, a betegek mindössze 5 százaléka él öt évnél tovább.

„Általában azt szoktuk mondani, hogy ha rákban szenvedsz, az azonnali következmény a halál. A családom elfogadta ezt. A környezetem is elfogadta. Amikor egyedül vagyok vagy alszom, akkor jön elő a kérdés: Miért van nekem rákom? Hogyan kaptam el? Nekem időbe telik elfogadni. De ha megosztod az érzéseidet másokkal, az szabaddá tesz. Nem kell már aggódnod”.

„A betegségem megfosztott a félelmeimtől”

Juan Reyes, 56 éves, Texas, USA

Juan Reyesnél 2015-ben diagnosztizálták az izmokat elsorvasztó ALS-t. Két éve voltak tünetei, az átlagos túlélési idő ennél a betegségnél három év. Az egyik, híres kivétel Stephen Hawking asztrofizikus volt, aki évtizedeken át élt együtt az ALS-sel és bénultan is dolgozott. Reyes a diagnozisa utáni hat hónapban kerekesszékbe került; azóta már nem tudja használni a kezét.

„Nagyon introvertált vagyok és félek a nyilvánosság előtt megszólalni. Az ALS-sel való együttélés sok félelmemet eloszlatta. Először 2019 októberében léptem fel stand-uposként egy ALS-adománygyűjtésen. Nem állt szándékomban szerepelni, de mivel én nyitottam meg az eseményt, megragadtam a lehetőséget. Utána hihetetlenül elevennek éreztem magam.

Hat hónappal a diagnózis után ejtőernyőzni is elmentem. Kiugrottam a gépből és elállt a lélegzetem. A levegő fülsiketítően zúgott. Aztán kinyílt az ernyő és csend. Annyira örülök, hogy átéltem. Haldoklom, mitől kellene félnem?

„Ne aggódj azon, hogy jó állásod vagy a nagy házad legyen”

Caroline Richards, 44 éves, Bridgend, Wales

Caroline fia 16 hónapos volt, amikor a nő gyomrában 2014-ben bélrákot találtak. Azt mondták neki, hogy „sikeres” kemoterápiával valószínűleg még két évig fog élni.

„Az elmúlt kilenc év nagyon jó volt, valószínűleg jobb, mintha egészséges maradtam volna. Más dolgok váltak prioritássá: az együtt töltött idő ahelyett, hogy azon aggódnék, hogy jó állásom legyen, vagy hogy nagy házra van szükségünk. Bizonyos szempontból szerencsésnek érzem magam – meg is halhattam volna, amikor a fiam három- vagy négyéves volt. Érzem, hogy ketyeg az óra. De a lényeg: a fiam ismer. Emlékezni fog rám.”

„Tudj hálás lenni”

Tyra Wilkinson, 50 éves, Ontario, Kanada

A családjában már előfordult mellrák azt jelentette, hogy amikor Tyránál 2015-ben diagnosztizálták a betegséget, már tervben volt a masztektómia. Hét évvel később a rák visszatért és átterjedt a gerincére, így gyógyíthatatlanná vált.

„A férjemmel terveztük az életünket arra az időre, amikor a gyerekeink már kirepültek. Mindig azt mondtuk, hogy mi leszünk a legfittebb nagyszülők,de nem tudok már ilyen nagyszülő lenni. Találd meg a képességet, hogy hálás legyél azért, amid van, mert mindig lehet – és mindig lesz – rosszabb is. Légy hálás mindenért, ami most működik az életedben.”

„Menj el a bulikra. Járj el szórakozni”

Amanda Nicole Tam, 23 éves, Quebec, Kanada

„Bárcsak többet jártam volna szórakozni a barátaimmal! Bárcsak elmentem volna bulikba és sokáig kimaradtam volna. Úgy érzem, hogy nem éltem elég szabadon az életet és sajnálom, hogy nem használtam ki ezt. Az élet rövid, és úgy kell élni, ahogy akarod, függetlenül attól, hogy mit gondolnak az emberek. Ne fogd vissza magad! Mondd, amit mondani akarsz, és tedd, amit tenni akarsz!”

„Elég vagy és számítasz”

Chanel Hobbs, 53 éves, Virginia, USA

37 évesen Chanel észrevette: futás közben mindig elesik; ALS-t diagnosztizáltak nála, és legfeljebb öt évet adtak neki. Jelenleg lélegeztetőgépen él és csövön keresztül táplálják.

"A diagnózisom előtt nagyon önálló voltam. Büszke voltam arra, hogy mindent egyedül csinálok. De megtanultam, hogy mások valóban segíteni akarnak és örömöt okoz nekik a tudat, hogy ez számít, még ha csak egy kicsit is.

Régebben az életem minden egyes aspektusát megterveztem. Bárcsak spontánabb lettem volna és akkor tettem volna meg a dolgokat, amikor eszembe jutottak!

Például kinéztem az ablakon, és sétálni akartam volna, de ehelyett házimunkát végeztem. Mennyire vágyom ma egy sétára. Megtanultam, hogy ne hasonlítgassam magam másokhoz. Találd meg azt, ami értelmet ad neked. Ne feledd: elég vagy, ember vagy és számítasz!”

„Mindegy, hogyan érzed magad, kelj fel, öltözz fel és mozdulj ki”

Simon Penwright, 52 éves, Buckinghamshire, Anglia

Simont 2023. január 24-én hajnalban kellemetlen íz és szag ébresztette fel. Az orvosok három agydaganatot fedeztek fel, az egyik az agyának felére terjedt ki. A glioblasztóma egy agresszív formáját diagnosztizálták nála, és kevesebb mint 12 hónapot adtak neki.

„Olyan könnyű lenne reggel felébredni, és csak feküdni az ágyban. Nem vagyok egy tornázós típus, de amikor egy kicsit mozogtam, fantasztikusan érzem magam. Mindegy, hogyan érzed magad, kelj fel, öltözz fel és mozdulj ki. Az egyik percben még jól vagy, a másikban megáll a szíved, a következőben már el is tűnsz. És akkor nincs több lehetőség. Szóval azt hiszem, hálás vagyok, hogy képes vagyok még összedni magamat és a legtöbbet kihozni a kapcsolataimból”.

„Már nem érdekel, mit gondolnak mások”

Sukhy Bahia, 39 éves, London, Anglia

„Egyedülálló anyuka vagyok. Szívszorító, mert az ember azt hiszi, hogy sokáig a gyerekei mellett lesz. A lányom kilenc-, a fiam hatéves, és teljesen nyílt vagyok velük az egészségemmel kapcsolatban. Remélem, hogy hagyok hátra majd dolgokat arra az időre, amikor már nem leszek itt – születésnapra, ballagásra, esküvőre, új otthonra, új üdvözletet egy baba születésére és egy szakácskönyvet a kedvenc receptjeikből. Tervezek videoblogokat is, amelyekben tanácsokat adok nekik olyan dolgokról, amiket talán nem szívesen kérdeznének meg mástól, mint például a szexuális kapcsolatok és a pubertás. Szeretném, ha tudnák, hogy soha nem kell senkit sem lenyűgözniük, vagy megpróbálniuk beilleszkedni és hogy a mérföldkövek baromságok.

Semmit sem kell egy bizonyos életkorig vagy időpontig megcsinálni; mindig változtathatsz azon, amit az életben szeretnél csinálni.

Már nem érdekel, hogy mások mit gondolnak rólam. Tizenéves koromtól kezdve mindig is akartam egy karomat lefedő tetoválást. Tavaly úgy döntöttem, hogy a gyermekeim születési virágait varratom fel, hogy megmutassam, mennyit jelentenek nekem. A gyerekeim imádják a tetkókat; a szüleim nincsenek elragadtatva, de elfogadják, hogy vannak rosszabb dolgok is, amivel foglalkozhatnék.”

„Soha ne kreálj új megbánni valót!”

Kevin Webber, 58 éves, Surrey, Anglia

Egy 2014-es nyaraláson Kevin észrevette, hogy sokat jár a wc-re. Nem sokkal később prosztatarákot diagnosztizáltak nála, és négy évet adtak neki.

„Nincs sok, amit megbántam. Talán azt, hogy, bárcsak többet vittem volna a gyerekeimet iskolába. Amikor felnőnek, rájössz, hogy azt a munkahelyi megbeszélést egy órával későbbre lehetett volna halasztani. Amikor eljön a pillanat, nem akarok bűntudattal visszatekinteni. A tegnapot nem lehet megváltoztatni. De az, hogy soha ne csinálj egy újabb megbánni való dolgot, fontos az életben. Minden nap három küldetésem van. Jól érezni magamat, de soha ne más kárára. Megpróbálni valami jót tenni – és nem kell 10 ezer dollárt gyűjteni jótékonysági célokra; lehet egy mosoly vagy az is, hogy valakinek átadod a helyed a buszon. És kreálj jó emlékeket, ne csak magadnak a halálos ágyadra, hanem mindenki másnak is.

„Rájöttem, hogy mit is akarok valójában csinálni”

Sophie Umhofer, 42 éves, Warwickshire, Anglia

2018-ban, 10 hónapig tartó vizsgálatok után, Sophie-nál bélrákot diagnosztizáltak, amely átterjedt a teste más részeire is. Azt mondták neki, hogy még három évig élhet.

„Kezdetben úgy éreztem, mintha a hátralévő életemet bele kellene zsúfolnom abba a pár évbe, ami maradt. Születésnapi üdvözleteket és leveleket írtam a gyerekeimnek 21 éves korukig, felkészítve őket arra, hogy nem leszek itt. Nyilvánvalóan azt kívánom, bárcsak ne a rák okozta volna ezt, de annyi mindent megváltoztattam magamban. A diagnózisom előtt nagyon stresszes voltam. Amikor a gyerekeim kicsik voltak, az volt a mániám, hogy legyen rutin az életükben. Sajnálom, hogy nem tettem többet magamért. De a diagnózis után hirtelen rájöttem, mit is akarok csinálni.

Amikor a kemoterápián voltam, próbáltam olyan dolgokat találni, amivel szórakoztathatom magam és elkezdtem autóversenyeket nézni. Amikor egy kicsit jobban lettem, beneveztem egy versenyre és bejutottam a döntőbe.

Végül munkát kaptam az ágazatban és most már teljes munkaidőben dolgozom egy csapatban. Bárcsak mindenki látná, mennyivel jobb lehet az élet, ha megváltoztatjuk a gondolkodásmódunkat!”

„Lépj ki az átkozott házadból!”

Arabella Proffer, 45 éves, Ohio, USA

Arabellánál 2010-ben myxoid szarkómát diagnosztizáltak. Tíz évvel később kiderült, hogy a rák ritka formája átterjedt a gerincére, a tüdejére, a veséjére és a gyomrára. Azt mondták neki, rendezze a dolgait, két hónappal tervezzen.

„Egy évvel az első diagnózisom előtt a férjem viccelődött: Hé, miért nem vesszük ki a nyugdíjunkat és követjük a Motörheadet és a Damnedet az európai turnéjukon? Amikor megkaptam a diagnózist, azt gondoltam: hát, ezt kellett volna tennünk.

Az a mantrám, hogy lépj ki az átkozott házadból, mert ki tudja, milyen élményben lesz részed? Egyetlen érdekes történet sem kezdődött azzal, hogy kedd este 9-kor lefeküdtem aludni."

„Vedd meg, tedd meg”

James Smith, 39 éves, Hampshire, Anglia

2019-ben James rángást, majd gyengeséget észlelt a bal karjában. Két évvel később motoneuron-betegséget (MND) diagnosztizáltak nála.

„Az alkoholhoz fordultam, de nem tett jót nekem; arra használtam, hogy elnyomjam azt, amire nem akartam gondolni. Mostanra megbékéltem azzal, amim van, és minden napot úgy fogadok, ahogy jön. Arra koncentrálok, amit meg tudok tenni, nem arra, amit nem tudok. Fel kellett adnom a fodrászkarrieremet, de

új szenvedélyemet a podcastom beindításában találtam meg. Olyanokról szól, mint én és mások, akiknek MND-jük van. A másokkal való beszélgetés és a hozzám hasonló helyzeteken keresztülmenő emberekkel való kapcsolat olyan, mint a terápia.

Szörnyű azt mondani, hogy egy halálos betegség kell ahhoz, hogy valóban élni tudjunk, de amikor hallom, hogy az emberek azt mondják: Én is szívesen csinálnám, rájövök, hogy a diagnózis más perspektívát adott az életnek. Régebben azt gondoltam, nem veszem meg, mert nem tudom, mi lesz később. Most már megveszem, csinálom. Ha akarsz valamit, és megengedheted magadnak, menj, és vedd meg. Ha valamit meg akarsz tenni és megvan rá a lehetőséged, menj és tedd meg!”

"A kedvenc mondásom: hát, ez van”

Rob Jones, 69 éves, Merseyside, Anglia

2012 októberében Robbal közölték, hogy bélrákja van, amely átterjedt a májára. 27 kemoterápiás kezelésen esett át.

"Nem vagyok egy bakancslistás ember; nem úgy élem le az életem, hogy azt mondom: bárcsak ezt csináltam volna. A feleségem szerint én vagyok az egyik legrosszabb ember az ajándékozás szempontjából, mert ha akarok valamit, akkor megveszem magam.

Egyszer olvastam, hogy a rákosok szerencsések, mert általában van egy időkeretük. Rendbe tudják tenni az életüket, elbúcsúzhatnak a szeretteiktől, figyelmen kívül hagyhatják azokat, akiket udvariasságból tűrtek el. Míg azoknak, akiknek szívrohamuk van és ott helyben meghalnak, nincs ilyen lehetőségük.

A kedvenc mondásom: hát ez van. Ha választhatnánk, mindannyian hosszú, boldog életet választanánk. De mikor választanánk a halált? Nincs megfelelő időpont."

Rob Jones 2023. július 28-án halt meg.

„Légy hiteles önmagad”

Mike Sumner, 40 éves, Yorkshire, Anglia

Miközben 2020 márciusában a First Dates című tévéműsorban szerepelt, Sumner észrevette, hogy nem mozog a lába. Nyolc hónappal később motoneuron-betegséget diagnosztizáltak nála. Azóta feleségül vette műsorbeli randipartnerét, Zoét.

„Most már nem vesztegetem az időt. Az élet túl rövid ahhoz, hogy olyan szarságokat csinálj, amiket nem akarsz. Koncentrálj arra, hogy olyan emlékeket szerezz, amilyeneket szeretnél, és soha ne mondj nemet, ne keress kifogásokat. Elmentünk Los Angelesbe, hogy megnézzük a Vissza a jövőbe díszleteit a Universal Studiosban. Már évek óta el akartam menni.

Rövid távon úgy maradok pozitív, hogy a hétvégékre gondolok, a következő hétvégén például egy veteránautó-kiállításra megyünk. Hosszabb távon várom a következő nyaralásunkat – mindig Orlandóba megyünk. Amikor érzem a meleg levegőt a bőrömön és hallom az esti tücsökciripelést, az érzelmileg felemel.

Napi szinten alig várom, hogy Zoe hazajöjjön, hogy megölelhessem. Nézegetem a modellautó-gyűjteményemet és a vezetéssel kapcsolatos boldog emlékeimre gondolok. Amikor kicsit lehangoltnak érzem magam, kényeztetem magam valami finom étellel – pizzával, hamburgerrel vagy rántott hallal –, amíg még élvezhetem az ételt.

Szóval, légy hiteles önmagad! De próbálj meg nem nyavajogni, mert mindig van valaki, akinek még rosszabbul megy. Koncentrálj a pozitívumokra; mindig vannak ilyenek. Például: nekem Zoe, a feleségem!”

„A siker, a státusz, a hírnév – ezek nem fontosak”

Ian Flatt, 58 éves, Yorkshire, Anglia

Flatt mindig is nagyon aktív életet élt, de 2018 áprilisában súlyos fáradtsággal jelentkezett nála. A következő év márciusára MND-t diagnosztizáltak nála, és azóta már nem tudja használni a lábait.

"Kategorikusan kijelenthetem, hogy azok a dolgok, amelyeket értékeltem és fontosnak éreztem, nem fontosak. A siker, a státusz, a hírnév – ezekből fizeted a lakáshitelt, de azt hiszem, túlságosan elmerültem ezekben. Most sokkal jobban átélem az érzelmeimet és empatikusabb vagyok. Mindig is viszonylag népszerű fickó voltam, 30 évre visszanyúló barátságaim vannak, de soha nem volt olyan mély barátságom, mint ami most van. Vagy talán megvolt, de nem értékeltem.

Most az a fontos, minden nap, hogy találjak valami örömet.

Nézem a madarakat, a fákat - van egy kedvencem, amit a hálószobám ablakából nézegetek. Mivel kissé meggondolatlan voltam, hamarabb elvesztettem a lábam, mint kellett volna. Emlékszem, hogy elfogadtam ezt, és azt gondoltam: oké, nem fogok járni, úgyhogy induljunk neki az álomgéppel [a terepjáró kerekesszékkel]. Elindultunk, megittunk egy korsó Guinnesst, és most már jó emlékem van arról a napról.”

"Ne kerülgesd a forró kását. Légy közvetlen!”

Angus Pratt, 65 éves, Brit Kolumbia, Kanada

"2018 májusában kaptam a mell- és tüdőrák diagnózist, a feleségemnél október elején diagnosztizálták a hasnyálmirigyrákot, november közepén pedig meghalt. Fel kellett tennem magamnak a nagy kérdést: azt hagyom-e magam után, amit hátra akarok hagyni?

Írásbeli munkát vállaltam, segítettem a tudósoknak, hogy a kutatásokat az emberek számára érthető nyelvezetre fordítsák. Nemrégiben felkértek, hogy adjak be egy festményt egy aukcióra, és meglepődtem, hogy az emberek fizetnek a műveimért.

Az egyik örömöm egy helyi költői csoport, amely a parkban találkozik. Néha kiállunk szavalni. Azt hiszem, ezzel azt akarom mondani, hogy én is költő vagyok. Felfedeztem az önbizalmat. Már tényleg nem érdekel, mit gondolnak rólam az emberek; nem fontos, mert meg fogok halni. Nincs időm kerülgetni a kását, úgyhogy közvetlen leszek. Ez segített nekem”.

Címlapról ajánljuk
Túl keveset dolgoznak a németek – vagy pont, hogy túl sokat?

Túl keveset dolgoznak a németek – vagy pont, hogy túl sokat?

Christian Lindner pénzügyminiszter a közelmúltban kifogásolta a németek munkához való viszonyát, szerinte mentalitásváltásra van szükség. Egy tanulmány szerint ugyanakkor soha ennyit nem dolgoztak a németek, mint a múlt évben. Sőt a politika közreműködésével lehetne még ennél többet is. Most akkor mi az igazság?
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.29. hétfő, 18:00
Csányi Sándor
az OTP Bank elnök-vezérigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×