Az új európai tudományetikai kódex a mesterséges intelligenciát is érinti - interjú Fésüs László akadémikussal

Az Európai Tudományos Akadémiák Szövetsége (All European Academies, ALLEA) frissítette a tudományos kutatás etikai szabályait 2017-ben lefektető A kutatási integritás európai magatartási kódexe című kiadványát, hogy az megfeleljen az utóbbi évek kihívásainak is. Az új kiadást számos olyan körülmény tette szükségessé, amely az előző változat elkészítése idején még nem hatott annyira hangsúlyosan a tudomány gyakorlatára, mint napjainkban. Ezek közül legfontosabb a mesterséges intelligencia megjelenése a kutatók mindennapjaiban, de az ALLEA értékelése szerint hasonlóan jelentősek az adatvédelmi és a diszkriminációt kiküszöbölő szempontok, a tudomány diverzitásának és méltányosságának biztosítása, illetve a nyílt hozzáférésű (open access) folyóiratok elterjedése és az ezzel kapcsolatos visszaélések kezelése. Fésüs Lászlót, az MTA rendes tagját, a Debreceni Egyetem Biokémiai és Molekuláris Biológiai Intézet professor emeritusát, az ALLEA állandó tudományetikai munkacsoportjának tagját arról kérdeztük, mi veszélyezteti jelenleg leginkább a kutatás integritását.

2023. június 28.

Miért volt szükség az európai tudományetikai kódex megalkotására?

Fésüs László Fotó: mta.hu

Az európaiA kutatási integritás európai magatartási kódexe kutatási kódexet az európai kutatói közösség fektette le saját munkájának szabályozására. Immár több mint két évtizede egyre szélesebb körben tekintik irányadónak, miközben léteznek nemzeti etikai kódexek is. Az MTA 2010-ben hozta létre a mai napig érvényben lévő hazai tudományetikai kódexet, amelyet hamarosan ugyancsak módosítani kell, alkalmazkodva az új körülményekhez és az új európai kódexhez. Mivel a kutatás etikai szabályozása a kontinens államaiban igen eltérő, természetes módon fogalmazódott meg az igény az európai szintű kódex létrehozására. Ennek gyakorlati jelentősége is lett, hiszen 2017-től az Európai Unió pályázati forrásainak odaítélésekor, illetve a támogatási szerződések megkötésekor az európai tudományetikai kódexet kell alapreferenciának tekinteni. Ilyen értelemben e dokumentum biztos lábakon álló kutatásetikai keretet biztosít minden európai intézmény és kutató számára. A 2017-es változat magyarul is megjelent, a frissített kódex magyar fordítása is el fog készülni.

Mi tette szükségessé az európai etikai kódex előző, 2017-es kiadásának frissítését?

Az utóbbi években jelentős változások történtek a tudományos kutatás gyakorlatában és technológiájában. Sokkal hangsúlyosabbá váltak az adatvédelmi, hozzáférési és adatkezelési szempontok. Emellett a közösségi média tudományos kommunikációban való használata is széles körben elterjedt az utóbbi öt évben. A nyílt hozzáférésű (open access) folyóiratokban való publikálás kapcsán is felmerültek olyan kérdések, ellentmondások, amelyek miatt az etikai kódex egyes elemeit más hangsúlyokkal kellett újrafogalmaznunk. Az ALLEA külön is kiemeli, hogy e fejlemények fényében még fontosabbá vált az intézmények felelőssége abban, hogy a tudományos kutatás integritásának fenntartásán, az általánosan elfogadott viselkedési szabályok tiszteletben tartásán és a jó kutatási gyakorlatokon alapuló kutatói kultúra fennmaradjon és tudatosan épüljön tovább.

Milyen alapelveken kell nyugodnia a jó kutatói gyakorlatnak?

A kódexben megfogalmazott tudományetikai alapelvek nem sokat változtak a korábbi változathoz képest, legfeljebb finomodott a megfogalmazásuk. A négy alapelv, amelynek minden kutató munkáját át kell hatnia, a megbízhatóság, a becsületesség, a tisztelet (a kutatás tárgya, résztvevői, a társadalom, az ökoszisztéma és a pályatársak iránt), illetve az elszámoltathatóság. E négy szempont tökéletesen összefoglalja a kutatókat irányító erkölcsi elvárásokat. A jó kutatói, kutatási gyakorlatot az alapelvekből kiindulva részletezi a kódex. A kutatási kötelezettségszegések formáit, az elfogadhatatlan kutatói tevékenységeket ezt követően írja le a dokumentum, végül ismerteti a kutatási integritás megsértése esetén követendő eljárások általános szabályait.

Manapság a mesterséges intelligencia dominálja a tudományos és technológiai híreket. Milyen hatása van, lesz e területnek a tudományos integritásra?

A mesterséges intelligencia (MI) a 2017-es tudományetikai kódexből még teljesen hiányzott, hiszen ennek kapcsán a közelmúltban alakult ki új helyzet. A kódex megerősíti, hogy a kutatási gyakorlatban van helye az MI-nek, a kutatók használhatnak különböző automatikus működésre képes hatékony eszközöket és külső szolgáltatásokat, akár a publikáció elkészítésénél is. Van azonban egy nagyon fontos feltétel: az MI használatát pontosan jelezni kell az eredmények, adatok, szövegek publikálása során. Vagyis bekerült a kutatói integritást és a jó gyakorlatokat sértő magatartások közé az, ha valaki tudományos eredményeinek kommunikálásában eltitkolja az MI használatát.

A publikálás integritását nemcsak az MI etikátlan használata veszélyezteti, hanem az úgynevezett predátor vagy ragadozó folyóiratok is, amelyek rendszerint pénzért leközölnek szinte bármit mindenféle normakontroll nélkül. Hogyan lehet kezelni a nyílt hozzáférésű publikálás visszásságait?

A világon közel 40 ezer tudományos folyóirat létezik, csaknem a felük nyílt hozzáférésű. Az open access mozgalom elindulása után nem sokkal megjelentek az úgynevezett predátor open access folyóiratok, amelyek kizárólag a publikálási díjak, a profit maximálására törekednek, ezért minőségi kontroll nélkül gyorsan és szinte bármit megjelentetnek. Megjósolható volt, hogy lesznek, akik az open accessben rejlő lehetőségeket ki fogják használni könnyű pénzszerzésre, extraprofit elérésére. Az viszont nem látszott előre, hogy a predátor tevékenység ennyire nagy léptékűvé, az általa okozott helyzet ilyen súlyossá válik. Az adatbázisok szerint a tudományos folyóiratok közül 15-16 ezer predátornak minősíthető, amelyek egyre kifinomultabb módszerekkel dolgoznak, miközben a kutatók jelentős része nem tudatosítja a bennük rejlő veszélyt. A kutatói közösségnek minden lehetséges módon küzdenie kell a predátor jelenségek felszámolásáért. Az európai tudományetikai kódex annyit tud tenni, hogy a kutatás minőség-ellenőrzését veszélyeztető szaklapok, kiadók alapítását, támogatását, továbbá a predátor folyóiratokban való szándékos publikálást elfogadhatatlan kutatói gyakorlatnak minősíti. Emellett a kódex új változata már megemlíti a predátor konferenciákat is, amelyek a legutóbbi években jelentek meg. E konferenciák is csaláson alapulnak: neves kutatók részvételével hirdetik meg őket, de a részvételi díjat kifizető kutatók odautazva azzal szembesülnek, hogy a valós esemény távolról sem hasonlít a hirdetésekben ígért rendezvényhez.

A kutatók mennyiben tekinthetők áldozatnak, és mennyiben tettestársnak a predátor folyóiratok tevékenységében?

A mostani kódex szövegének e szakasza éppen abban változott, hogy külön hangsúlyozza a kutatók felelősségét: etikátlannak minősíti az efféle folyóiratok szándékos használatát a tudományos előmenetel segítése, pályázati források elnyerése, tudományos minősítések megszerzése érdekében. Az ilyen tevékenység ugyanis nemcsak a saját eredményekről fest hamis képet, de a tudomány egészének minőségbiztosítását is aláássa. Nehézséget jelent, hogy nem mindig lehet egyértelműen eldönteni, hogy mely folyóiratok minősülnek predátornak, melyek nem, és ebben viták is lehetnek a kutatók között. Az MTA közelmúltban alakult munkabizottsága hamarosan jelentést készít, és javaslatot tesz ezzel kapcsolatban. A predátor működés vádja főként nyílt hozzáférésű folyóiratoknál vetődik fel, hiszen az előfizetéses folyóiratok elvesztenék az előfizetőiket, ha megkérdőjeleződne az általuk gyakorolt minőségkontroll. Jó támpontot jelenthet egy open access folyóirat megítélésében, ha a címe alapján ellenőrizzük, hogy ott van-e az ilyen szaklapokat minőségi kritériumok alapján felsoroló adatbázisok valamelyikében, például a nemzetközi kutatói közösség által ellenőrzött Directory of Open Access Journals listájában.

A tudománynak manapság súlyosabb etikai problémákkal kell szembenéznie, mint régebben? Rosszabb állapotban van a kutatói integritás az új technológiai lehetőségek miatt, vagy csak láthatóbbá váltak a mindig is létező visszaélések, esetleg csalások?

Hagyományosan a plágiumot, a hamisítást és a koholmányt (amikor nem létező kutatási eredményeket fabrikál a szerző) tekintjük a legsúlyosabb tudományetikai vétségeknek. A technológiai fejlődés hatására megváltozott a gyakoriságuk, némelyek ritkábbá, mások gyakoribbá (láthatóbbá) váltak. A plágium például visszaszorulóban van, hiszen a szövegellenőrző módszerek (amelyeket a mesterséges intelligencia is segít) ma már nagyon hatékonyan képesek felismerni, ha a szöveg egy másik kutató munkájának eltulajdonításával jött létre. Ma már a disszertációk, közlésre benyújtott kéziratok bírálatának rutinszerű eleme a plágium-ellenőrzés. A hamisítás és a koholmány viszont rendszeresen előfordul továbbra is. Ha ezek kiderülnek, abból általában nagy botrány kerekedik, és intézményi eljárások, esetenként még büntetőeljárás is indul a kutatók ellen. Azt gondolom, hogy az ilyen visszaélésekből nincs olyan sok, de az elkövető kutatókat övező kiemelt hírek miatt az lehet a benyomásunk, hogy nagyon gyakoriak.

Ezek a legnagyobb felháborodást kiváltó tudományos csalások. De mennyire elnézők a kutatók a hétköznapibb esetekkel?

Valóban léteznek olyan kutatói gyakorlatok, amelyek talán nem minősülnek ilyen súlyosan etikátlannak, mégis torzítják a közölt tudományos eredményeket, információkat. Ezekből a felmérések szerint jóval több van, és sokkal gyakoribbak, ugyanakkor a tudományetikai vétségek tömegének kevésbé látható részei. Ilyenek például a kutató számára kedvező eredmények szelektív kiválogatása a kevésbé meggyőző részek elhagyásával, a statisztikai analízis hanyag kezelése, a képadatok manipulálása. Az anonim felmérésekre válaszoló kutatók 15-20 százaléka elismeri, hogy a sikeres publikálás érdekében esetenként torzított az eredményeken. Az is gyakran előfordul, hogy a rivális kutatók eredményeit szándékosan alulhivatkozzák a cikkben, miközben saját hivatkozásokkal töltik fel. Továbbra is gyakori a tiszteleti szerzőség, amikor bár semmi köze valakinek az adott kutatáshoz, mégis elvárja, hogy bevegyék a szerzők közé. A kéziratok bírálati folyamatában is előfordul, hogy a bíráló nem jelzi, hogy konkurens kutatócsoporthoz tartozik, majd szándékosan hátráltatja a kézirat elfogadását, miközben megpróbálja leközölni az eredményeket. A kutatói közösség fontos feladata, hogy a frissített kódexben is felsorolt elfogadhatatlan kutatói gyakorlatok megszüntetéséért, megelőzéséért tudományetikai képzéssel, a kutatócsoportokban személyes példamutatással, mentorálással minél többet tegyen, hiszen ezen nagymértékben múlik a tudományos tevékenység társadalom előtti hitelessége.