Felről le vagy leről fel? – L’art pour l’art
Ahogyan korábban már jeleztem érdemesnek tartom a pillanatot arra, hogy szenteljünk néhány szót annak a kockázatnak, amely az állampapírokban, jellemzőbben az államkötvényekben, még a magyarokban is megbújik. Definíció: ÁLLAMPAPÍR: Az állampapír az állam által kibocsátott hitelviszonyt megtestesítő értékpapír. Állampapír vásárlásával tulajdonképpen az államnak adunk kölcsönt, előre meghatározott kamatra és előre meghatározott időre. Ez utóbbi – azaz az állampapír futamideje – alapján megkülönböztetünk kincstárjegyet (1 éves vagy annál rövidebb lejáratú) és államkötvényt (1 évnél hosszabb lejáratú).
A számos kockázat közül, amit e helyütt külön kiemelni kívánok, az nem más mint a kamatkockázat (legutóbb is erről volt szó, csak akkor a “másik” oldalról (adós) megközelítve).
Mert időnként ugyan – még E(M)U tagállamok (Görögország) esetében is – előfordul a világban, hogy államkötvényeket sem, vagy nem teljes mértékben fizetnek vissza azok kibocsátói, de azért nem ez a jellemző. Illetve reméljük, hogy ez a nemfizetési kockázat a magyar állampapírok esetében soha nem fog bekövetkezni. Némi malíciával élve, amíg egy Quaestor fiktív kötvényt (nemzetközi hitelminősítők által alkalmazott adósminősítési skála legalsó fokához képest is Marina-ároknyi mélységben elhelyezkedő kibocsátó kötelezettségét) is visszafizetnek (tegyük hozzá, hogy a törvény erejével, politikai indíttatásból kényszerítve a piaci szereplőket a számla kifizetésére) annak összes hozamával, addig esélytelen egy magyar forintban kibocsátott államkötvény vissza nem fizetése. Azaz minden államkötvény tulajdonos megnyugodhat – ebből az aspektusból legalábbis. Az persze egy másik kérdés, hogy adnak-e majd ugyanannyi kiló kenyeret a visszakapott tőkéért, mint a befektetéskor adtak. Úgy értem, hogy az állam bármikor “korlátlan” mennyiségben tud a saját devizájából teremteni (ehhez csak nyomdagépekre van szükség). Na, de most sem nem az államcsődről, sem nem a hiperinflációról kívánok írni.
Szóval a kamatkockázat a hosszú lejáratú állampapírok esetében is úgy merül fel, hogy az emelkedő kamatszínvonal (egyelőre nem ezt az időt éljük, de egy 5-10 éves állampapír futamideje alatt bármi megtörténhet – gondoljunk csak bele, hogy például az első devizahitelek is mostanában lennének 10 évesek és a java már meg sem érheti az első 10 évét devizában) leértékeli, a jellemzően rögzített pénzáramokkal rendelkező eszközöket, így az államkötvényeket is.
Egy libikókához szokták szemléletesen hasonlítani, aminek egyik végén “ül” a kamat/hozam, a másik végén pedig a kötvény árfolyama és a libikóka, annak középpontjától távolodva az egyre hosszabb futamidőt szimbolizálja. Minél hosszabb a végső lejárat, annál jelentősebben értékeli le a kötvény árfolyamát egy esetleges kamat-, hozam emelkedés. Ami mindaddig “csupán” egy nem realizált árfolyamveszteséget jelent az államkötvény esetében, amíg az eszköz tulajdonosa úgy nem dönt, hogy likvidálja a pozícióját.
Ez pedig sok mindentől függ. Akik végbefektetőként (ilyenek a nyugdíjpénztárak, vagy biztosítók és egyéb intézményi befektetők) álltak, ültek bele 5-10 éves magyar forintos államkötvényekbe, azok jellemzően a kötvény által biztosított folyamatos kamatfizetést tartották elsősorban szem előtt és nem feltétlenül árfolyamnyereség elérése volt a céljuk. Magánbefektetők is vásárolhatnak ilyen céllal, azonban ők türelmetlenebbek szoktak lenni, akkor amikor – akár csak nem realizáltan – veszteséges pozíciót látnak a portfóliójukban.
Kis kitérő. Egy ilyen látványos szituációt is megélt már a magyar tőkepiac – az utóbbi évtizedek egyik legnagyobb stressz tesztjének idején – 2008 őszén, amikor a világban pillanatok alatt eluralkodó kockázatkerülés hatásaként a magyar forintban fennálló befektetéseit likvidálta sok külföldi befektető és kivonta ezeket a forrásokat az országból, amelynek hatására a forint hirtelen látványosan gyengült (a Lehmann Brothers csődje után kb. 10%-ot, de az még mindig kb. 270 Ft/euró árfolyamot jelentett), amely helyzetet az Magyar Nemzeti Bank (MNB) egy hirtelen és jelentős kamatemeléssel kívánt megoldani (3% pontot emeltek az alapkamaton az október 23-i hosszú hétvége előtt, így az éves 11,5%-os lokális csúcsot jelentő magasságba emelkedett). Ez a forint árfolyamának megállítására erőtlen kísérletnek bizonyult, ugyanis 2009. márciusában 314-319 Ft-ot is kellett adni egy euróért. Viszont remekül sikerült a hazai befektetőket orientálni és azok azonnal elkezdték átstrukturálni forint befektetéseiket. Egyértelműen a magas kamatozású forint bankbetétek voltak a nyertesei ennek az időszaknak – legalábbis az itthon maradó pénzek esetében mindenképpen. Ugyanis azokban a hónapokban reális forgatókönyvként emlegették egyesek az államcsőd lehetőségét, így aki tehette az devizába (is) menekítette a megtakarításait.
A korábbi évek slágerterméke, a nyílt végű ingatlanbefektetési alapok karrierjének pedig itt lett vége. Sokan, anno a 2006. őszétől a(z újra) bevezetett kamatadó elől ideig-óráig mentve a megtakarításait, meg az ingatlan alapoknál látható magasabb hozamok miatt jelentős szereplővé tették a nyílt végű ingatlanbefektetési alapokat. Majd amikor a kamatok megemelkedtek, az ingatlanok és azok pénzáramai (ez a kettő ugye mint tudjuk szorosan összefügg egymással) leértékelődtek a magyarok azonnal elveszítették a hitüket az alapvetően hosszú távú ingatlanbefektetésekbe (amelyek addigi hozama kb. 7-8% körül volt), vagy inkább csak a 10% p.a. feletti (hol van már a tavalyi hó) banki betéti kamatok kábították el őket. A lényeg az, hogy azon nyomban el kezdték visszaváltani a befektetési jegyeiket, ezzel – képletesen szólva – jól rágyújtva, majd ráégetve a házat azokra, akik vagy nem reagáltak ilyen gyorsan, vagy inkább nem idegeskedtek ebben a piaci helyzetben, hiszen ők tényleg hosszú távon gondoltak egy ingatlan(alapú) befektetésre. Amikor az előző 1-2 év nettó beáramlása által teremtődött likviditást (mert még idejük sem volt a rengeteg friss pénzt befektetniük az alapkezelőknek) kiszippantották az alapokból és már a “téglákat” vitték volna, akkor jött a forgalmazásuk felfüggesztése. Egyébként, ha valami, akkor az valóban egy hibás termék volt. Hogyan is lehetséges egy, természetszerűleg hosszú lejáratú, nem likvid eszközöket tartó alapot szinte ugyanolyan könnyen hozzáférhető (értsd likvidálható) nyílt végű befektetési alapként kezelni, mint egy pénzpiaci alapot. Európa boldogabbik felén ezt a terméket, annak likvidálása szempontjából differenciáltabban kezelték. Akár több hónapot is kellett várniuk a befektetőknek az eladási megbízásaik megadását követően, hogy effektív pénzükhöz jussanak. Logikus.
Kinek a története?
Ez a téma azokat a “győzelmi jelentéseket” olvasva jutott eszembe, amelyek arról szólnak, hogy új csúcsokat döntöget a lakosság állampapír vásárlása és egyben a lakosság részaránya is az állam finanszírozása tekintetében.
A januárban kibocsátott hároméves és a februárban indított ötéves PMÁK-ot is gyorsan elkapkodták a befektetők, így május első felében mindkét értékpapír forgalmazását lezárták. A hároméves kötvényből 100 milliárd forintnyit hirdettek meg, tehát körülbelül ennyi el is kelt. Az ötévesből az első körben 50 milliárd forintot hirdettek meg, ami alig egy hónap alatt elkelt, ezt követően háromszor kellett rábocsátani, végül több mint 110 milliárd forintnyi fogyott a kötvényből, mire a forgalomba hozatalt végleg lezárták. Forrás: vg.hu
Friss hír: Az adatok alapján elmondható, hogy az idén bekövetkezett állománygyarapodás felét a 3-6 éves futamidejű államkötvények adják. A tavalyi trend tovább folytatódik, a lakossági állampapírok futamideje idén is tovább hosszabbodik.
Itt egy pillanatra megint érdemes megállni, ugyanis ennek a boom-nak az oka egyrészt a most alacsony banki kamatokhoz képest folyamatosan magasabb állampapír hozam (a téma iránt tágabb kontextusban is érdeklődők számára ajánlom ezt a Hitelintézeti Szemlében megjelent MNB tanulmányt, amelyben kiválóan láthatók az összefüggések a kamatcsökkenés és a lakosság megtakarítási szerkezetének átrendeződése között – alacsonyabb kamat, kevesebb bankbetét, helyette több állampapír és több befektetési alap – utóbbiak között külön bejegyzésben említést érdemel majd az abszolút hozamú kategória), illetve a korábbi évek agresszív (értsd sok milliárdos költségvetésű) marketingkampányán túl, aktuálisan a brókerbotrányok okozta félelem és menekülés “anyuci szoknyájához” 
(mert az állam mindenkit megvéd(?) – persze, aki fizet neki azért). Mondanám, hogy a brókerbotrány a legjobbkor jött (a Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKH) felállítása miatt ugyanis szüneteltek átmenetileg a média vásárlások közbeszerzései, mert ugye mostantól “új” haveroké lesz a régi buli, a butító cukros vizet meg ihatják tovább az adófizetők ) és csinált ingyen reklámot az állampapíroknak, de elég sokba kerül ez egyeseknek (bankok, adófizetők, egyes befektetők).
(mert az állam mindenkit megvéd(?) – persze, aki fizet neki azért). Mondanám, hogy a brókerbotrány a legjobbkor jött (a Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKH) felállítása miatt ugyanis szüneteltek átmenetileg a média vásárlások közbeszerzései, mert ugye mostantól “új” haveroké lesz a régi buli, a butító cukros vizet meg ihatják tovább az adófizetők ) és csinált ingyen reklámot az állampapíroknak, de elég sokba kerül ez egyeseknek (bankok, adófizetők, egyes befektetők).Akik az elmúlt években vásároltak hosszú lejáratú állampapírokat (vagy portfóliójukban meghatározó mértékben ilyen eszközöket tartó kötvény alapokat), azok folyamatosan azt érzékelték, hogy szuper üzletet csináltak, ugyanis rendre a banki lekötött betétekét meghaladó mértékű kamatokat kaptak és bármikor árfolyamnyereséggel tudták (volna) likvidálni a papírjaikat, hiszen folyamatosan monoton csökkenő pályát írt le a piaci, irányadó kamat. Viszont lassan eljutunk az aljához ennek a csökkenő kamatciklusnak, azaz, akik ma vásárolnak ilyen hosszú állampapírokat, azok továbbra is magasabb kamatot élvezhetnek (legalábbis a befektetésük pillanatában vizsgálva) a banki betétekhez képest (itt csak megemlítem, hogy a mezei lakossági megtakarító almát hasonlít össze körtével, mivel a banki betétek jellemzően éven belüli lejáratúak (eltekintve a sajátos magyar adózási okok miatt létező TBSZ konstrukció keretén belül létező 3-5 éves speciális betétektől), maximum 1 évesek és a tárgyalt államkötvények futamideje messze túl nyúlik ezen az időtávon – azaz itt szintén csak megemlítem az újra befektetési kockázatot, ami 3-5-10 éves távon inkább pozitív a bankbetétekre nézve a jelen kamatkörnyezetből kiindulva), azonban a kockázatuk megnőtt a tekintetben, hogy a 3-5-10 éves futamidejű papírjuk időközben leértékelődhet, ahogyan a piaci kamatok elkezdenek majd emelkedni (és az Ő állampapírjuk nem feltétlenül árazódik ugyanolyan ütemben át, bár az igaz, hogy a hosszú állampapírok jellemzően változó kamatozásúak, azaz valamilyen referencia kamathoz, vagy az inflációhoz – ami nem feltétlenül mozog egy időben és egyenlő mértékben a kamatokkal – vannak kötve, mint a legnépszerűbb Prémium Magyar Államkötvény is.
(Az ábra megjelenéséhez képest aktuálisan 0,5% (egy hónapja még -0,3% volt) az infláció és éves 1,65% az MNB alapkamat. Forrás: http://www.mnb.hu)A libikóka elérve az egyik szélső helyzetét, mindig a másik irányban kezd el mozogni.
JollyPoker 