Vállalati hitelt venne fel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatja az ajánlatokat

Ha cége növekedésének, vagy túlélésének érdekében hitelt venne fel, már nem szükséges végig böngészni a bankok oldalait, a Bank360.hu ugyanis elkészített erre a célra egy nagyon könnyen használható kalkulátort.

forrás: pixabay.com

Az NHP Hajrá, illetve a Széchenyi hitel új feltételek mellett nyújt mentőövet a koronavírus miatt bajba került vállalkozásoknak, vagy beruházási lehetőséget a növekedni kívánó cégeknek.

Mivel a vállalati hitelek feltételrendszere összetettebb a lakossági termékekénél, a konstrukciók paraméteri kevésbé átláthatóak.

A Bank360.hu új hitel kalkulátorával azonban könnyedén hasonlíthatjuk össze a bankok ajánlatait, költségeit és feltételeit.

Két perc alatt megkapjuk az ajánlatokat

Az alapadatok megadása után már láthatjuk is, hogy az adott összeget milyen feltételek és díjak mellett tudjuk felvenni, illetve mely bankoknál elérhető az adott ajánlat.

Mindkét kalkulátor használata ingyenes, semmiféle megkötés nincs az alkalmazásukra vonatkozóan. Célszerű tehát a Széchenyi hitel kalkulátort és az NHP Hajrá kalkulátort is minél többször igénybe venni, hogy megtaláljuk a lehető legjobb ajánlatot.

Öt lépéssel jutunk el a hitelajánlatokhoz, miután megadjuk az alapadatokat, illetve kiválasztjuk a számunkra megfelelő kölcsönt.

1 – A hitelcél kiválasztása

Itt lehet megadni, hogy beruházásra, forgóeszközre, vagy hitelkiváltásra kívánjuk használni a felvett hitelösszeget. A Széchenyi hitel esetében pedig a két elérhető hiteltípus közül kiválaszthatjuk a számunkra megfelelőt.

2 – Alapadatok megadása

A futamidő és a hitelösszeg mellett a vállalkozás nettó árbevételét kéri a kalkulátor ebben a lépésben. Ez utóbbira a bankszámla díjak kiszámolása miatt szükséges.

3 – Bankszámla használhat személyre szabása

Ennél a pontnál beállíthatjuk a bankszámlahasználat paramétereit, mely segít pontosítani a várható költségeket.  Ennek köszönhetően egy pontos képet kapunk arról, hogy a hitelfelvétel költségei mellett milyen díjakkal kell számolnunk a bankszámlára vonatkozóan.

4 – Az ajánlatok megtekintése

Amennyiben minden adatot helyesen adtunk meg az eddigiek során, akkor a negyedik lépésben a kalkulátor kilistázza az elérhető ajánlatokat, megjelenítve a THM-re és a törlesztésre vonatkozó információkat.

5 – Kapcsolatfelvétel a bankkal

Ha sikerült kiválasztani a legkedvezőbb ajánlatot, akkor az „Érdekel” gombra kattintva megadhatjuk elérhetőségeinket, a bank pedig felveszi velünk a kapcsolatot a további teendőkre vonatkozóan.

Soha nem volt még ilyen egyszerű összehasonlítani a céges kölcsönöket, végre pár perc alatt megkapjuk a legkedvezőbb ajánlatot.

Összegzés

Érdemes most a KKV-knak felmérni a bankok ajánlatait, hiszen a megújult feltételrendszer szerint még több felhasználási lehetőségük van a cégeknek, mint eddig bármikor.

A legfontosabb előnye a támogatott hiteleknek:

  • az összes KKV számára elérhetőek
  • széleskörű felhasználás, pl. külföldi beruházások, működési költség, hitelkiváltás
  • alacsony kamatozás: 2,5% az NHP Hajrá és akár 1% a Széchenyi hitel esetében
  • akár 1 milliárd forintos hitelösszeg is felvehető

Ha tetszett a cikk és hasznosnak találod, akkor kedveld be és oszd meg Facebook-on! Várom a véleményeket, tapasztalatokat a hozzászólásokban.

Kapcsolódó cikkek:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.